Rembrandt „plágiuma”, ami valójában mesterségbeli tudás volt
A 17. században a más művészek motívumainak átvétele nem számított plágiumnak, hanem az utánzás, az „emuláció” természetes része volt a festői gyakorlatnak. A legújabb kutatások szerint Rembrandt egyik leghíresebb alkotásán, Az éjjeli őrjáraton feltűnő kutya alakja egy másik holland művész rajzából származhat.
A kutya nyomai egy régi könyvben
Anne Lenders, a Rijksmuseum kurátora felfigyelt arra, hogy a Rembrandt festményének jobb alsó sarkában látható, ugató kutya szinte teljesen megegyezik egy 17. századi könyv címlapján szereplő illusztrációval. A könyv Jacob Cats erkölcsi tanácsokat tartalmazó műve volt, amelynek címlapjára Adriaen van de Venne készített rajzot – ezen a kutya tükörképszerűen ugyanabban a pózban jelenik meg, mint Rembrandtnál.
A felfedezés Lenders egy Middelburgban látott kiállításán történt, ahol a Zeeuws Múzeumban megpillantotta a könyvet, majd rögtön összevetette a festménnyel. A Rijksmuseum legújabb technikai vizsgálatai a festmény krétavázlatában további hasonlóságokat tártak fel.
Az utánzás mint verseny a mesterekkel
Taco Dibbits, a Rijksmuseum főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a korabeli festőtanulmányok része volt a más mesterek motívumainak másolása. „A 16. századi itáliai festészeti értekezések is előírták: egy kezdő művésznek sokat kell másolnia, hogy a sajátjává tegye a látottakat, majd folytathassa és felülmúlhassa mások munkáját” – mondta.
Rembrandt így kívánt versenybe szállni a reneszánsz nagymesterekkel – Raffaellóval, Tizianóval és Michelangelóval. Amit ma könnyen plágiumnak neveznénk, azt akkor az „emuláció” rangos gyakorlatának tekintették.
Az éjjeli őrjárat kutyája
A végső festményen Rembrandt még aktívabb szerepet adott a kutyának: tátott szájjal, kiöltött nyelvvel ugat, miközben a dob mellett áll. Dibbits szerint ez anatómiailag kevéssé hiteles, hiszen az ugató kutyák nem tartják kint a nyelvüket, ráadásul az állatok félnek a dob hangjától. Rembrandt azonban drámai eszközt látott ebben: a festmény egyik sarkába akciót, mozgást és feszültséget vitt.
A feledésbe merült kortárs
Adriaen van de Venne, a motívum eredeti rajzolója Delftben született 1589-ben, és a holland aranykor sokoldalú alkotójaként ismerték. Bár nem érte el Rembrandt hírnevét, kora közönsége kedvelte, különösen a Jacob Cats moralizáló emblémakönyveihez készített illusztrációi révén. Ezek közül az egyikből került át a kutya alakja Rembrandt mesterművébe, ahol új funkciót és jelentést kapott.
Egy felfedezés tanulsága
A kutatás nem kisebbíti Rembrandt nagyságát, hanem inkább rámutat arra, hogyan dolgozott a kor művésze: gyűjtötte, átalakította, új kontextusba helyezte mások ötleteit. Az „utánzás” így nem másolás, hanem kreatív párbeszéd volt múlt és jelen között, amelyből megszületett a holland festészet egyik legnagyobb remeke.
