Élményolvasó – Paul Lynch: A próféta éneke
Sok írt olvasok idén, ő már a harmadik. Kissé zavarba ejtő regény, néha untam, néhol mesterkéltnek éreztem, valahol idegesített párbeszédek nélküli vontatottsága, mégis haladtam bele, mert nem volt érdektelen, aztán átfordult és egyre jobban tetszett, megfogott, a végére megrázott.
Egy jelenkori ír disztópia Lynch könyve. Írország diktatúrába, majd polgárháborúba és káoszba süllyed, a szabadság elvesztését, a rend széthullását egy család fájdalmas küzdelmein át ismerjük meg, egy asszony harcol családjáért, egyre hátborzongatóbb viszonyok és halálos bizonytalanságok közt. Idővel eljő a kegyetlen kérdés is: menni vagy maradni? Itthagyni szeretteinket, kik eltűntek ebben a tragikus forgatagban, megpróbálni menekülni a többiek érdekében vagy kitartani, hátha élnek a többiek és megkerülnek?
Bizonytalanság, fájdalmak, csapások, összeomlott életek és környezet – Paul Lynch nagy erővel meséli el ezt a spirált és leépülést, amely közben emberi vonások, tartások és gyengeségek, banális aljasságok villannak fel, de a szeretet reménye sem hagy el teljesen, sőt egyetlen kapaszkodóvá válik.
Ez a kataklizma a közép-kelet európai ember számára csontjaiba épülten ismerős, történelmi óvatossága generációkon átívelően élénk, s láthatóan a nyugati periférián az írek is máig ható fájdalmas tapasztalatokra támaszkodnak.
A próféta éneke összességében erős és fájdalmas regény, a bizonytalanság és megkapaszkodni akarás ijesztő története, mely jól jelzi, hogy a Gonosz milyen közel van bennünk, s milyen gyenge kis kerítés választja el tőlünk.
Paul Lynch írói pályaképe röviden
Paul Lynch (1977– ) ír származású regényíró, aki napjaink egyik legeredetibb kortárs prózaírójaként ismert. Derry városában született, majd újságíróként és filmkritikusként dolgozott, mielőtt teljes egészében az irodalom felé fordult volna.
Első regénye, a Red Sky in Morning (2013) azonnal felkeltette a nemzetközi kritika figyelmét, lírai nyelvezetével és az ír történelem traumáinak ábrázolásával. Ezt követte a The Black Snow (2014), majd a Grace (2017), amelyben az ír éhínség korszakát dolgozta fel egy fiatal lány történetén keresztül. A Grace számos díjat nyert, és több nyelvre is lefordították.
Lynch negyedik regénye, a Beyond the Sea (2019) két férfi küzdelmét mutatja be a túlélésért a Csendes-óceánon. Nemzetközi elismertségét azonban leginkább az ötödik regényével, a Prophet Song (2023) érte el, amely egy diktatúra árnyékában élő család sorsát mutatja be, és elnyerte a rangos Booker-díjat.
Írásaira jellemző a költői, sűrű nyelvhasználat, a sötét, mégis mélyen emberi hang, valamint az ír történelem és a kortárs társadalmi kérdések iránti érzékenység.





