A Szerk. avatar
2025. augusztus 17. /
,

Nincs visszaút: Az Operaház elbocsátja dolgozóit

Eldőlt: az Operaház elbocsátja dolgozóit

A Magyar Állami Operaház vezetősége véglegesen döntött: a szakszervezetek tiltakozása és fellebbezése ellenére 29 munkatárstól megválnak. A lépés heves indulatokat váltott ki, hiszen az érintettek közül többen korábbi sztrájkokban is részt vettek, nyíltan bírálták a vezetőséget, vagy aktív szakszervezeti tagok voltak.

Szakszervezeti tiltakozás falakba ütközött

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, valamint az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete csütörtökön tárgyalt az intézmény vezetésével, de hiába hivatkoztak a kollektív szerződésben rögzített jogokra, minden erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult. Az Operaház képviseletében Főző Virág igazgatóhelyettes kijelentette: semmiképpen nem kívánnak változtatni a korábbi döntésen.

A szakszervezetek szerint nem szakmai, hanem retorziós okok állnak a háttérben. Mint hangsúlyozták, több elbocsátott művész élesen kritizálta Ókovács Szilveszter főigazgatót, ami most megtorlás formájában csapódik vissza.

Különösen nehéz helyzetben lévő dolgozókat is érint

A tiltakozó közleményben kiemelték: az elbocsátottak között van egy 78 százalékos rokkantsággal élő művész, egy háromgyermekes, elismert alkotó, valamint egy kétgyermekes szólamvezető zenész is. Az érintettek most már csak munkaügyi per útján, saját költségükön próbálhatják megvédeni állásukat.

Bárány Balázs Péter, az ODFSZ elnöke úgy fogalmazott: „Egyértelmű, hogy ez leszámolás, megtorlás, megfélemlítés. Az a helyzet, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvénnyel, valamint a munka törvénykönyvében is megfogalmazott méltányos mérlegelés elvével is szembemegy, ami jelenleg történik.”

Az Operaház hivatalos álláspontja

Az intézmény szombat délután közleményben reagált. Mint írták, az Operaház elkötelezett a minőségi művészeti munka és a felelős gazdálkodás mellett, ezért 2025 nyarán folytatta szervezeti átalakítását. A közlemény szerint a 1286 alkalmazott közül 29-et érint a mostani leépítés, amely mindössze a dolgozók 2,4 százaléka, és a természetes fluktuációnál is alacsonyabb arány.

A vezetőség hozzátette: a távozó munkavállalók nagyvonalú juttatásokban részesültek. Az Operaház közben zavartalanul folytatja nyári programsorozatát, és már az új évadra is több mint 100 ezer jegyet értékesített, mintegy 1 milliárd forint értékben.

Forrás: index.hu

A legfrissebb színházi cikkek

Megosztás: