Elmondása szerint ő maga ki van tiltva a magyar múzeumokból és a hivatalos kiállítóhelyekről. Bár ez nem feltétlenül rossz dolog számára, nem is kellemes érzés, úgy véli, hogy a politika olyan szinten áthatotta ezeknek a kiállítóhelyeknek és a képzőművészet hivatalos nyilvánosságának működését, hogy nincs lehetőség hibákra, csakis „jól megrágott, megemésztett dolgok” jelenhetnek meg, amelyekből „nem lesz baj”.
Máriás Bélát, azaz drMáriást látta vendégül Szatmári Róbert a Trend FM-en A nap vendége című műsorban.
A zenész-képzőművész az interjú során részletesen beszélt arról, hogy alkotásai és kiállításai kapcsán folyamatosan szembesült tiltásokkal és cenzúrával, mind a hivatalos, mind az online térben.
A beszélgetést itt hallgathatod meg:
A fizikai kiállítások tiltása mellett drMáriás a Facebookon is cenzúrával szembesült. Az oldala már többször is letiltásra került, és bár hosszas küzdelem árán végül visszaadták neki, legutóbb két posztját is letiltották, és figyelmeztetést kapott, hogy ha még egy ilyen történik, többé nem tehet ki semmit.
Saját művészetét nem politikai propagandának tekinti. Ehelyett kívülállóként rácsodálkozik a világra, függetlenül politikai vagy egyéb hovatartozástól, és mindenkiről megpróbál valamit mondani. Reményei szerint ezáltal tudja megőrizni a hitelességét.
Műveit „a szeretet jegyében születő barátságos, az emberi kapcsolatokat és a politikumot javító, nemesítő, elmélyítő próbálkozásoknak” nevezi, „kedves kézigránátoknak”, amelyek ledobásakor nem tudni, mi jön ki belőlük, de akár „rózsaszín füst, egy kis zene és néhány bibliai idézet” is lehet a végeredmény.





