Krisztina-díj – Az odaadás, a háttérmunka és a szeretet méltó elismerése
A művészeti élet reflektorfényei gyakran egyetlen emberre vetülnek – az alkotóra, az előadóra, a látható főszereplőre. Ám minden siker mögött ott húzódik egy másik történet is: a gondoskodó társé, aki háttérből figyel, szervez, támogat, bátorít, csendesen építve azt a biztonságos világot, ahol a művészet kibontakozhat. Ezt a sokszor észrevétlen, mégis meghatározó szerepet ismeri el immár tizenötödik éve a Krisztina-díj, amelyet 2025. július 28-án adnak át az Óbudai Társaskörben.
A díj története fájdalmasan személyes gyökerekből ered: Gyémánt Krisztina, a Kossuth-díjas festőművész, Gyémánt László felesége 2011-ben, mindössze 42 évesen hunyt el gyógyíthatatlan betegségben. Húszéves korában ismerkedett meg a nála jóval idősebb festővel, és kapcsolatuk hamar sorsközösséggé vált. Krisztina nemcsak társ, de múzsa, szervező, dokumentátor, művészeti menedzser volt, aki férje alkotásainak minden pillanatát segítette és rögzítette. Hozzá hasonló társakat ünnepel a díj, amelyet a család barátja, Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője alapított Krisztina emlékére.
A díj Benedek György szobrászművész bronzplakettje, amely Krisztina portréját ábrázolja – Gyémánt László festménye alapján készült. A díjat minden évben olyan személyek kapják, akik nélkül nehezen születtek volna meg kivételes művészi teljesítmények. A kuratórium tagjai között művészek, szerkesztők, közéleti személyiségek dolgoznak együtt, többek között Gyémánt László, Hernádi Judit, Kiss Ilona, Ámon Betti és Borsos Mihály.
Az elmúlt másfél évtizedben számos kiváló társ vehette át az elismerést, köztük Gálvölgyi Judit, Esterházy Gitta vagy Polgár Klára. Minden egyes díjazott mögött ott áll egy nagy formátumú művész – és egy közös élet története.
Idén Maráczi Mari az elismerés kitüntetettje
A 2025-ös díjátadó ünnepség főszereplője Maráczi Mari, Lukács Sándor Kossuth-díjas színművész felesége, aki fél évszázada társa a színésznek – és egy egész művészpálya csendes hátországa.
Történetük 1971-ben kezdődött egy filmforgatáson, ahol Mari akkor még scriptesként dolgozott. Akkor még nem sejtették, hogy életük összefonódik: 1975-ben, egy újabb találkozás után Lukács Sándor meghívta őt az LGT – 30 éves vagyok című előadására, majd vacsorára… és ettől a naptól kezdve együtt maradtak. 1976 karácsonyán kötöttek házasságot, fiuk, Máté születésével pedig teljes lett a család – ma már unokájuk, az ötéves Leó is boldogságuk része.
Mari nem a filmiparban folytatta karrierjét, hanem kozmetikusmesterként saját üzletet vezetett, miközben otthonukban biztosította azt az érzelmi és gyakorlati stabilitást, amely egy színművésznek az egyik legnagyobb ajándék: a csendet, a figyelmet, a derűt. Nemcsak gondoskodott, hanem segített is: volt idő, amikor Az ember tragédiája tanulásakor ő volt a férje végszavazója, Luciferként.
Ahogy Lukács Sándor több versében is megidézte: Mari nemcsak társ, hanem múzsa is. Inspiráció, akiben mindig lehetett bízni – olyan ember, aki nemcsak szeretett, hanem jelen volt, alkotó módon. A díj átvétele előtt Maráczi Mari elmondta: megható számára ez az elismerés, különösen azért, mert ő és férje ismerték Gyémánt Krisztinát, több közös eseményen is találkoztak vele. Gyémánt László portrét is festett Lukács Sándorról – örök mementója ennek a barátságnak.
A láthatatlan alkotótárs dicsérete
A Krisztina-díj nem csupán emlékezés, hanem példa is: rámutat, hogy az alkotás nem egyedül történik. Hogy a legnagyobb művek mögött is ott van valaki, aki csendesen, szeretettel dolgozik – akinek gondoskodása és jelenléte nélkül a művész talán nem alkothatott volna úgy, ahogy.
Maráczi Mari ennek az eszménynek méltó megtestesítője. A díjat Gyémánt László, a 90. születésnapját ünneplő festőművész adja majd át – ezzel nemcsak Krisztinára emlékezve, hanem köszönetet mondva mindazoknak, akik a reflektorfénytől távol, de nélkülözhetetlenül kísérik a művészet útját.
