Száz éve született Nagy László – Az örök vers és az érme emlékezete
„Ki viszi át a szerelmet” – ezúttal a pénzérme oldalán is megszólal a költészet
Nagy László születésének századik évfordulóján nem csupán irodalmi körökben idézik fel a huszadik század egyik legnagyobb magyar költőjének alakját: az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Bank különleges, emlékváltozatú 100 forintos érmét bocsátott ki. De az igazi ünnep nem az érméről szól – hanem egy sorsról, amelyet nem lehet érmekben mérni. Egy életműről, amely túlél minden évfordulót. Az érmék 1 millió példányban kerülnek készpénzforgalomba. Az érmét Kovács Zoltán szobrászművész tervezte.
Az érme technikai paramétereiben megegyezik a készpénzforgalomban használt 100 forintos érmékkel.
Az egymilliós keretből 12 ezer darab elsőnapi (normál verdefényes) veretként sorszámozott díszcsomagolásban lesz elérhető. Az új 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozat egyenként 20 darab érmét tartalmazó rolnikban is megvásárolható lesz a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.
Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban találkozhat majd, az MNB a lakossági pénztárában címletváltást nem végez.
Nagy László 1925. július 17-én született a Veszprém megyei Felsőiszkázon. A kis faluból indulva hamarosan az irodalmi élet középpontjába került, és olyan költővé vált, akinek neve egyet jelent a magyar nyelvbe vetett hittel, a szakrális pátosszal, a népművészet modern örökösével.
Versei – mint a Himnusz minden időben, a Tűz, a Menekülő idő vagy a Ki viszi át a szerelmet – egyszerre őriznek archaikus erőt és személyes gyöngédséget. Költészete túlmutatott a korszakokon: nem idomult, hanem emelt.
A hetvenes években, amikor már rangja volt a költészetnek, Nagy László versei az utca nyelvén is megszólaltak. Nem véletlenül – az erő, a szépség, az etikai következetesség és a képzőművészeti érzékenység egyszerre voltak jelen minden sorában. Ugyanakkor a művészet iránti elkötelezettsége nem csupán szavakban élt: maga is kiváló grafikus volt.
A most kibocsátott érme különlegessége éppen az, hogy egy kéziratos versrészletet és annak kísérő rajzát jeleníti meg: a Zsoltár, egyetlen című költemény kéziratát és a hozzá rajzolt pegazust. Az érmén szereplő portrét Balla Demeter 1971-es fotója alapján mintázták meg – ezzel nemcsak a költő alakját, de szellemiségét is megidézve.
Az érme csupán egy szimbólum, ám jól példázza, hogy a magyar kultúra szellemi öröksége hogyan élhet tovább a hétköznapokban is. A száz éves évforduló kapcsán újra felerősödnek azok a kérdések, amelyek Nagy László költészetének középpontjában álltak: Mi a helye a költőnek a világban? Meddig tartható meg a tisztaság, a hit, a szeretet? Mi védhet meg bennünket a világ zajától? A válasz sokszor épp egy verssorban rejlik.
Az egyik legszemélyesebb és legidőtállóbb vers, amellyel Nagy László emlékét most felidézhetjük, a Ki viszi át a szerelmet. E költemény a magyar líra egyik erkölcsi és esztétikai csúcspontja, s talán ma is ugyanúgy szól hozzánk, mint megírásakor:
„Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!”
A kérdés még mindig nyitva van. De az, hogy Nagy László száz évvel a születése után is köztünk van – nemcsak verseskötetekben, hanem immár az érmék oldalán is –, azt üzeni: a válaszra érdemes várni. És keresni.
Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
© Nagy László jogutóda
