„Ki vagy te?” – Megható és megrázó vallomások a mai fiataloktól: kihirdették az első élet.történet. pályázat győzteseit
A fiatalok megszólaltak – és mi jobban érthetjük a világot, amelyben élünk
199 fiatal osztotta meg élettörténetét az első alkalommal meghirdetett élet.történet. pályázatra, amelynek díjátadóját június 13-án tartották a Budapesti Goethe Intézetben. A Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány kezdeményezésére indult program célja az volt, hogy a 16–22 éves korosztály megszólalhasson, őszintén és ítélkezés nélkül elmondhassa, hogyan él ma Magyarországon egy fiatal – mit érez, mitől fél, mire vágyik, miben reménykedik. A zsűri összesen 13 pályaművet díjazott, köztük hét írást pénzdíjjal, hatot pedig különdíjjal.
A beérkezett írásokból felsejlő kép drámai, sokszor szívszorító, mégis felemelő. A fiatalok történetei a bullyingtól a klímaszorongásig, a családi tragédiáktól az identitáskeresésen át a jövőbe vetett hitig ívelnek. A Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek pályaművek, falvakból, nagyvárosokból, határon túlról és Budapestről.
A pályázat 1 milliós fődíját GallusGallus Domesticus jeligével Krolikowski L. Lilian nyerte, aki a patchwork-családjában megélt törésekről és a barátság erejéről írt. Műve mély empátiával, ugyanakkor felemelő derűvel ábrázolja, hogyan tanulhatunk meg szeretni, gondoskodni, és elfogadni – akár szétrágott cipők és hajnali kutyaséták árán is:
„Hét mentett kutyánk van. Ennek minden nehézségével és szépségével. Rajtuk keresztül szoktam megérteni a világot. Mi a felelősség, mi a szeretet, mi az elfogadás, mi a gondoskodás: szétrágott tárgyak, lepisilt ruhák és korai séták. Az általános iskoláról a felismerés jut eszembe, hogy a felnőttek gonoszsága mennyire álruhás. Jó tanuló, szorgalmas voltam, nem volt velem semmi baj, nem is értették, hogy miért nem hagynak a szüleim a rosszabb közösségekben. De nem találtam sehol a helyemet. A szüleim nem hagyták, hogy elhiggyem, hogy sehol sincs olyan hely, ahol láthatóvá válhatok. Mások azt mondogatták, hogy nem az életre nevelnek ezzel. Pedig ennél jobban sehogysem mutathattak volna rá a valódi életre, ahol kell, hogy legyen mindig még egy mákszemnyi utolsó bátorságod, hogy merj őszintén élni. Szerintem a valódi alázat nem önfeláldozás, a bátorság pedig nem a félelem hiánya.”
A 750 ezer forintos második helyezett, Ősi Anna (CARMINEFALCON jelige), saját mentális állapotával való küzdelmét tárja az olvasók elé, megrázó őszinteséggel írva betegségről, szorongásról, szeretet utáni vágyról:
„Gondolkodtam, megírjam-e, megmondjam-e neki; megölni akartam, és aztán döntöttem úgy, inkább szerelmet vallok.
A pszichológus azt mondta; disszociáció. Én meg nem ellenkeztem, pedig tudom, hogy akartam.
Mintha egy apró madár mozdulna meg a mellkasomban – biztos erre mondják; megdobban a szíve –, szétterjed a mellkasomban a szárny rezdülése: milyen jó lenne őt megölelni, lecsókolni a szájáról az összes félelmet, lesimítani a gondokat a kulcscsontja ívéről.
Csak hümmögök, bólogatok. Aztán meg dadogni is kezdtem, mint egy hülye.
Úgy tűnik, kényelmetlenül sokat kell zabálnom ahhoz, hogy kényelmesen legyek a világban. Betemetni a gyomromban a szorongást. Amúgy elmebaj.
Miért kell nekem mindig határok metszővonalán állnom?”
Kiss Bálint Béla ANYÁTLANUL című írása a harmadik helyen végzett 500 ezer forintos díjazással: fájdalmas pontossággal mesél arról, milyen érzés felnőni egy hiánnyal, amit az ember nem is emlékezettel, csak testtel hordoz:
„Hamar megtanultam, mit jelent a halál. Akkor még persze aligha érzékeltem anyukám hiányát. Vagy már csak nem emlékszem rá. Természetes volt, hogy nincs nekem, mintha soha nem is lehetett volna. Mindig furán éreztem magam, amikor elmondtam valakinek, hogy félárva vagyok, és erre sajnálkoztak, vagy részvétüket nyilvánították. Csak legyinteni szoktam ilyenkor, hogy már régen történt, nincsenek róla emlékeim. Annyira természetes volt ezt mondanom, mintha valami teljesen hétköznapi dolog lenne, mint bevásárolni vagy kivinni a szemetet. És nekem az is. Nem ismertem mást soha. Ha visszagondolok rá, nem tudom eldönteni, gyászoltam-e őt valaha, vagy csak elfogadtam a tényt, hogy lemaradtam élete végéről. Mert miképp gyászolhatnék valakit, akit nem ismertem?”
Kamarás Hanna (FIFI jelige) negyedik lett, 150 ezer forintos díjat kapott megrázó beszámolójáért, amelyben nevelőotthoni tapasztalatairól és a gyermekprostitúció témájáról ír. Története nem csak kiáltás, hanem tanúságtétel is: vannak, akik még időben megmenekülnek – de nem mindenki:
„A rendszer megpróbált elpusztítani, de nem sikerült. Mert értem mindig felszólalt valaki. Ha másban nem is voltam jó, de azok az emberek mindig megtaláltak, akik nem hagyták, hogy maga alá gyűrjön és porrá zúzzon a rendszer. De azon kívül, hogy volt hol aludnom, mást nem kaptam. Se egy ölelést, se egy jó szót, mert néha az is elég lett volna. Hirtelen kellett felnőni. Pedig még igazából csak egy gyerek vagyok. Egy szerencsés gyerek, mert vannak olyan, akik mellett nem kell eljátszani, hogy felnőttem. Nem lettem prostituált, se rabló, de még csak drogos se. Sőt néha már azt is elhiszem, lehet szeretni engem. Viszont ez ritka, nagyon kevés gyerekért nyúl egy segítő kéz. Mert tapasztalatom szerint az emberek inkább elfordítják fejüket mintsem, hogy segítsenek. Persze vannak kivételek. Így hát úgy érzem kötelességem most ezeknek a lányoknak a nevében felszólalnom, ha kell üvölteni. Mert nem mindenki olyan szerencsés, mint én. Nem mindenkit mentenek meg. Pedig mindenki megérdemelné.”
Bátor Emma FELNŐTT GYERMEKEK jeligéjű műve az ötödik, 150 ezer forintos díjat nyerte el: egy hirtelen bekövetkezett veszteség pillanatait örökíti meg lírai érzékenységgel.
A 100 ezer forintos különdíjasok között szerepel Bolovits Bodza (BUBU 16), aki az őssejt-transzplantáción átesett test emlékezetét és a remény törékenységét írja meg. Budapest különdíját Nagy Rebeka kapta az ÚJRATERVEZÉS című írásáért, amelyben büszkén vállalja roma identitását, és saját példáján keresztül mutatja meg, mit jelent emberként kitartani az előítéletekkel szemben.
A többi különdíjas – Fekete Gergő (ars poetica), Török Boglárka (PUSTI), Szövényi Boglárka Ida (Zsálya), Tarpai Zsófia (Ida07) és Virág Réka (KERESZTÚT) – írásai szintén elérhetőek a www.elettortenet.com oldalon, ahol június 13-tól a díjra jelölt írásokat is publikálták.
Nem irodalmi verseny – hanem társadalmi tükör
A háromtagú zsűri – Szőcs Petra költő, Upor László dramaturg és Németh Gábor író – az értékelés során elsősorban a szövegek irodalmi értékét, őszinteségét, a reflektív gondolkodás mélységét és társadalmi érvényességét vizsgálta. Ahogy Németh Gábor fogalmazott: „A boldog pillanatokat tünékeny illúzióként élik át. A hierarchia alja és teteje láthatatlan. A társadalmi mobilitás befagyott. De ezek az írások mégis az ellenállás apró dokumentumai.”
A Momentán Műhely előadása a fiatalok belső világát hozta felszínre, játékos rögtönzéseik eleven dialógust indítottak a díjazott történetekkel. Az est megható pillanata volt, amikor Upor László videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket: „Ti nemcsak megírtátok a saját történeteteket, hanem másokat is bátorítottatok arra, hogy megéljék a sajátjukat.”
A jövő elkezdődött – folytatás következik
Az élet.történet. pályázat a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány kezdeményezésére indult el 2025. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján. Az ötlet Horváth Patrícia színházrendezőtől származik, a projektet többek közt a Budapesti Goethe Intézet, az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány, Polgár András, Olti Ferenc és Szakonyi Péter támogatta, Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával.
A szervezők bejelentették: a következő pályázati kiírást 2027 januárjában hirdetik meg. A legjobb írásokat könyv formájában is megjelentetik, és színdarab készül belőlük – hogy azok a történetek, amelyeket nem hallgatott meg eddig senki, végre eljuthassanak mindenkihez.
