Élményolvasó – Rafael Sánchez Ferlosio: A Jarama
Ezt az 1955-ös könyvet a spanyol irodalmi közeg az évszázad egyik, ha nem egyenesen a legjobb honi regényeként tartja számon, s miután engem a spanyol kortárs irodalom még jobban elkényeztet, mint egy zsírosan, omlósan pazar rózsaszín argentin hátszín chimichurrival leöntve, így hát várakozásaim az égig nőttek. További felcsigázóan különös tény, hogy 2019-ben 91 évesen elhunyt Cervantes-díjas szerzője e regényt követően a műfajtól örökre tartózkodott, s esszéket, publicisztikákat publikált több mint fél évszázadon át.
A Jarama egy Madridot megkerülő folyó, a regény pedig olyan, mint a nyári víz folyása, hol csordogál, ám a duzzasztónál erősen sodor, s zúgva hullik alá. A 400 oldalas könyv története egyetlen tikkasztó vasárnapon játszódik, mikor fővárosi fiatalok jönnek ki mulatozni, napozni, úszkálni a kiszikkadt zöldbe, míg a másik szálon a helyiek múlatják traktálva-játszva a pihenőidőt egy poros parti kiskocsmában.
Ennyi, ami mégsem kevés ám, sodor a regény, bár nem éppen gyorsan, mikrorealista leírások és főleg rengeteg beszélgetés, locsogás, fecsegés, mondatfoszlány, melyekből kibontakozik e lusta vasárnap lényege, melyet este egy tragédia zár le, ráz meg, zökkent ki.
A Jarama jó regény, a banalitás művészi kifordítása, az élet semmiségének és nagyságának mély bemutatása, Ferlosio mester összetéveszthetetlen modorában, amelyben az a titok, hogy voltaképpen nincs is titok, csak nyár van, felkel a nap, aztán lemegy, s közé a semmi és a minden sűrűsödik össze egyaránt.
Jó könyv A Jarama, a megszokott spanyol irodalmi vérbőség egyik remeklése, mégis valamiért nehezen haladtam vele, elvesztem a részletekben, s kissé fárasztott megértenem, hogy maga a fecsegésnek tűnő forró délután megfestése a lényeg, ne keressek mást ott, ahol minden meglelhető a semmiségek közt.
A Jarama újabb példát adott a spanyol szépirodalom erejéből, habár elismerem, nekem a későbbi elsőrangú szerzők közül Rafael Chirbes A parton című káprázatos műve, Javier Marías legjobbjai vagy Javier Cercas világa még többet adott, nagyobbat rázott rajtam. De azt tegyük hozzá: egy feszült kor hangulatának nem kopó, nem romló ábrázolása mélyen lerakódik az olvasóban, mint a Jarama zavaros homokja a fenéken.
Rafael Sánchez Ferlosio – az örök megfigyelő
Rafael Sánchez Ferlosio (1927–2019) a 20. századi spanyol irodalom egyik legkülönlegesebb alakja volt, akit egyszerre tartottak számon kiváló regényíróként, esszéistaként és a spanyol társadalom érzékeny megfigyelőjeként.
Az író Róma városában született, édesapja, Rafael Sánchez Mazas a Franco-rezsim ismert szellemi támogatója volt. Sánchez Ferlosio azonban – éles ellentétben apjával – életét az autoriter hatalom bírálatának, a társadalmi változások elemzésének és a közvetlen emberi tapasztalatok feltérképezésének szentelte.
Az 1950-es években robbant be az irodalomba, amikor 1955-ben megjelent első nagyregénye, A Jarama, amely azonnal meghozta számára a hírnevet, és elnyerte a rangos Premio Nadal díjat. A regény, amely egy egyszerű, látszólag eseménytelen kirándulás történetét meséli el, valójában a spanyol társadalom kiüresedettségének és elfojtott fájdalmainak mélyrétegeit tárja fel. Ezzel Sánchez Ferlosio a spanyol „realismo social”, vagyis a társadalmi realizmus meghatározó alakjává vált.
A siker ellenére Sánchez Ferlosio közel két évtizedre eltűnt az irodalmi életből. Úgy vélte, hogy az írás értelmetlenné válik, ha nem kapcsolódik szorosan az igazság kereséséhez, és nem akar olyan társadalomban publikálni, amelyet elnyomás és képmutatás jellemez. Az 1970-es évektől kezdve tért vissza, de már főként filozófiai és politikai esszékkel, amelyekben a hatalom természetét, a szabadság fogalmát és a háborúk logikáját boncolgatta.
Legfontosabb esszékötetei közé tartozik a Vendrán más años malos y nos harán más ciegos („Még rosszabb évek jönnek, és még vakabbá tesznek minket”) című mű, amely a spanyol társadalom mélyebb válságairól szólt. 2004-ben elnyerte a rangos Premio Cervantes díjat, amely a spanyol nyelvű irodalom legrangosabb kitüntetése.
Sánchez Ferlosio 2019-ben hunyt el, de öröksége máig él: művei az emberi élet banalitását és tragédiáját egyszerre tükrözik, és arra tanítanak, hogy a látszólag egyszerű helyzetek mögött is súlyos emberi drámák húzódhatnak meg.
