Eltűnt nép a Zöld Szaharából – új felfedezés változtatja meg Észak-Afrika történetét a takarkori múmiák genetikai vizsgálatával
Évezredekkel ezelőtt a Szahara nem élettelen homoktenger, hanem buja, folyókkal szabdalt, zöldellő táj volt. Egy friss tanulmány most azt is feltárta, hogy ebben a régi, virágzó környezetben egy különleges, mára eltűnt embercsoport élt, amelynek genetikai öröksége ma is tovább él a modern észak-afrikaiakban – írja az IFLScience.
A Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatója, Nada Salem és csapata két 7000 éves múmia vizsgálatával egy eddig ismeretlen emberi genetikai vonalat azonosított. Az elhunytak a líbiai Takarkori sziklamenedék természetesen mumifikálódott holttestei közül származtak, és különleges genetikai örökséget hordoznak: teljesen elszigetelten éltek, anélkül, hogy valaha keveredtek volna a Szaharától délre élő népességekkel.
Egy elveszett világ öröksége
A kutatók a múmiák genomját közel 800 mai és 120 ősi ember genetikai adataival vetették össze Afrikából, Délnyugat-Ázsiából és Európából. A takarkori nők eredményei lenyűgöző képet festettek: genetikai rokonságot mutattak a 15 ezer évvel ezelőtt a marokkói Taforalt-barlang közelében élt vadászó-gyűjtögetőkkel, de szinte semmilyen kapcsolatot nem mutattak a szubszaharai afrikai népekkel.
Ez azt sugallja, hogy a Szahara térségében egy teljesen különálló, ősi népesség élt, amely hosszú időn át elszigetelten fejlődött. A Szahara ugyan zöld és nedves volt 11 ezer és 5 ezer évvel ezelőtt, de még ekkor is természetes akadályt jelentett a népességmozgás számára – a folyók, tavak és rétek ellenére sem keveredtek szabadon az emberek.
„Vizsgálatunk megkérdőjelezi az észak-afrikai népességtörténettel kapcsolatos korábbi feltételezéseket, és rávilágít egy mélyen gyökerező és hosszú időn át elszigetelt genetikai vonal létezésére” – mondta Salem.
Kapcsolat a neandervölgyiekkel
A takarkori múmiák genomját a kutatók a csehországi Zlatý kůň lelőhelyről származó 50 ezer éves emberi maradványok adataival is összevetették. Ezek a leletek az Afrikán kívüli első Homo sapiens jelenlétének bizonyítékai közé tartoznak. Meglepő módon a takarkori nők genetikai öröksége közelebb állt ezekhez az ősi emberekhez, mint a ma élő szubszaharai afrikai populációkhoz.
Sőt, kis mennyiségben neandervölgyi géneket is kimutattak náluk – ez újabb bizonyíték arra, hogy a takarkoriak ősei kapcsolatban álltak azokkal a korai emberekkel, akik elhagyták Afrikát, majd később visszatértek.
Nem bevándorlók hozták az állattartást
A pásztorkodás megjelenését a térségben korábban sokan a délnyugat-ázsiai bevándorlókhoz kötötték, akik szarvasmarhákat hoztak magukkal. A mostani eredmények alapján azonban úgy tűnik, hogy a helyi népesség már régóta ott élt, és az állattartás inkább kereskedelem útján, nem pedig migrációval honosodott meg a Zöld Szaharában.
Ez a felfedezés nemcsak Észak-Afrika népességtörténetét írja újra, hanem rávilágít arra is, milyen mély és összetett az emberi történelem – még ott is, ahol ma csupán végtelen homoktengert látunk.
