Két világ között
Kamaszodók – A Fitos Dezső társulat előadása
A Fitos Dezső Társulat új bemutatója remek táncosokkal és hazai kortárs írók szövegeivel idézi meg számunkra azt a soha vissza nem térő, különleges időszakot, amit a kamaszkor jelent az életünkben.
Egyik lábam itt, a másik ott — mondjuk sokszor a napi kapkodás, rohanás közben. Ez a szemléletes szófordulat akár a kamaszkor mottójául is szolgálhatna, hiszen nincs még egy olyan időszak az életünkben, amikor ennyire speciális nézőpontból tekintenénk a világra. A kamasz kétfajta létmód között lebeg, miközben minden oldalról új ingerek, új érzetek, új felelősségek környékezik. Mindezzel kibékülni nem könnyű feladat: a válaszok, melyeket kamaszkorunk kihívásaira adunk, egy életre meghatározhatnak bennünket. Nem véletlen, hogy a kamasz alakja az irodalomban mindig is nagy erővel tudta közvetíteni azokat a üzeneteket, amelyeket a mindenkori írók-költők az élet nagy kérdéseihez érdemesnek gondoltak hozzáfűzni. Jó reggelt, búbánat!, Zsendülő vetés, Zabhegyező, Szólíts a neveden, Momo, A kőmajmok háza, A szerelmi postás: csak néhány azon fontos irodalmi művek közül, melyek a kamasz speciális nézőpontját alkalmazták az elbeszélésben, más megvilágításba helyezve ezzel olyan központi témákat, mint a szerelem, az elmúlás, a lojalitás vagy éppen a bűn.
A Fitos Dezső Társulat legújabb bemutatója, a Kamaszodók tényleg mindannyiunkhoz szól, az alkotók nem akarnak éles határt vonni a nézőközönség és a szereplők között: a táncosok már a darab kezdete előtt ott viháncolnak-futkorásznak körülöttünk. Ez a vibráló, friss energia aztán végigkíséri az előadást, amire egyfajta bestofként is tekinthetünk, hiszen a Kamaszodók mondhatni egyesíti magában mindazt, amit nézőként szeretünk a Fitos Dezső Társulatban. Megvalósul virtuozitás és lélek, forma és tartalom egysége: a magyar népi kultúra megidézése mellett az artista elemek, bábszínházi megoldások, modern táncos gesztusok és cigánytáncok beemelése teremt különleges atmoszférát. Ez utóbbit külön ki kell emelnünk: a cigánytáncok hangulata általában kötetlenebb, a táncos is szabadabban használja tánc közben az egész testét, beleértve a hagyományos táncokban általában merev felsőtestet is, kevésbé formális, akár bohókás elemek is megjelennek benne, így elmondható, hogy jelen előadásban a cigánytáncok különösen alkalmasnak bizonyultak a kamaszkor féktelenségének ábrázolására.
Ahogy a zene és a tánc, úgy a szöveg is több különböző forrásból érkezett, mielőtt belesimult volna az előadásba. Első hallásra Krusovszky Dénes, Lackfi János vagy a Bajdázó zenekarból ismert Mile Zsigmond Zsolt íróként nagyon különböző műfajokat képviselnek, mégis jó ötletnek bizonyult ezeket a szövegeket beemelni a darabba, mert többnyire nagyon jól viselkednek az adott helyen.
Egyedül Mile Zsigmond Lekapcsolom… dalszövege hagy felemás érzést maga után: bár a tábortűz hangulat megidézéséhez kétségtelenül jó választás, ugyanakkor szövegszinten a már kiforrott, érett személyiséget feltételezi, így kissé hamisan szólal meg ebben a kifejezetten kamaszokra írt előadásban. Motívumaiban és szerkezetében valóban nagyon emlékeztet egy népdalra, így akár ideális választásnak is bizonyulhatna, azonban ahogy a mondás szerint negyven éves kora előtt nem válhat az ember valódi gourmet-vá, úgy ennek a dalnak a megérlelése is túlmutat a kamaszkoron.
A darab zenei szerkezete egyébként Paár Julianna munkáját dicséri: az Ederlezi túlfűtött balkán-gipsy bulihangulatától a hip-hopon át a tréfás magyar csúfolódókig nagyon színes és változatos zenei hátteret sikerült összehozni, ami jól kidomborítja az egyes jelenetek üzenetét. A rakoncátlan, vágtázó ritmusok jelzik az elszabadult hormonok tombolását, míg a csúfolódók alatt egyfajta játékos ,,nemek harca” bontakozik ki a térben.
Az etűdök, táncbetétek segítségével tárgyalt témák (szerelem, testiség, pályaválasztás, közösségi lét, szülőkkel való viszony) jól beazonosíthatók, azonban nem érintik minden szegmensét a kamaszlétnek. A kamaszkorban nem csak a szerelem, a nemi vágy erejével szembesül először az ember, hanem a halállal, az idő, a lét végességével, az életben tapasztalható különböző hiányokkal is.
A darabban Krusovszky Dénes verse csak érintőlegesen foglalkozik a problémával, mondhatni körbejárja, mint macska a forró kását, noha kamaszkorban már nagyon is valós elképzeléseink, sőt tapasztalásaink vannak a halálról és a hiányról. Sőt, a kutatások szerint egyre korábban kezdenek el a kamaszok szorongani is emiatt, nem ritkán annyira, hogy valamilyen pszichoaktív gyógyszer bevonására kerül sor a terápia alatt. Krusovszky Miután című versében egy játékosan induló, ám hamar nyugtalanítóvá váló halmozó szerkezettel szinte az előre elrendeltség korlátai közé zárja a táncos kedvű kamaszokat, majd szemérmesen hátralép, és a befogadókra bízza a látottak-hallottak értelmezését.
Az értelmezést nem könnyíti meg, hogy egy táncos társulat, egy tánckar esetében természetesen alapélmény a közösség, a teljesen összehangolt létezés mind a színpadon, mind a próbateremben. Ezzel szemben egy mai átlagos fiatalnak egyre kevésbé van lehetősége megtapasztalni ezt a fajta megtartó közösségi élményt, és talán itt van az a kicsike törés, amelynek mentén az előadás nem tud tökéletesen idomulni a mai kamaszokhoz.
Igyekszik pedig, és amit tesz, az mind jó: említettük már, hogy a táncosok a hivatalos kezdés előtt ott járnak-kelnek, élnek-viháncolnak köztünk, jelezve, hogy nincs éles határ, minden néző kamasz volt egykor. Az is remek elgondolás, hogy a színpadon a mozgatható elemekből különböző architektúrákat hoznak létre a táncosok az előadás folyamán, jelezve a kamaszkor képlékenységét, az előttük álló élet végtelennek tűnő lehetőségeit.
A létrehozott terek jelképezhetik az iskolát, az otthont, a szórakozás színhelyét, ugyanakkor az épülő, formálódó belső ént is. Persze nemcsak a belső formálódik ebben a korban: mellékesen jegyezzük meg, hogy van valami, amit biztosan nem látunk manapság egy valódi osztályterem valódi diákjain: a Fitos Dezső Társulat táncosaiéhoz hasonló izmokat. Ma a fiatalok mintegy 25-30% küzd az elhízással Magyarországon, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy minden negyedik kamasz túlsúlyos. Nem alkatbeli különbségekről van szó, ami nyilván a táncosok esetében is adott, hanem az egészséget komolyan veszélyeztető túlsúlyról. Bárcsak a tánc, a mozgás szeretete, a közösségi élmény ereje egyre többünket (szülőket-gyerekeket egyaránt) ösztönözne tudatosabb életmódra.
Az előadásban feldolgozott témák között megjelenik a gyerek-szülő kapcsolat: a gyerek számára kamaszkorban egyre fárasztóbbá válik az aggódó gondoskodás, illetve ezzel párhuzamosan megjelennek az életében azok a helyzetek, amiket a szülő már nem segíthet megoldani. Ennek az ábrázolását az alkotók egy nagyon szép jelenettel oldották meg, amelyben a két szereplő felismeri, hogy az életükben jelentkező újfajta hiány egyben új lehetőség is, ami által közelebb kerülhetnek egymáshoz. Végül, akárcsak a mesékben, a különböző próbatételek után elérkezik a beavatás pillanata (ezt megint egy ügyes színpadi gesztussal oldottak meg az alkotók), a szereplők pedig a felnőttkor kapujához érve magukra öltik szép, új ruhájukat.
A képzeletbeli vizsgán mindenki átment, azonban milyen jegyet adhatunk nézőként mi az előadásra? A társulat technikai felkészültsége kiugróan jó: bármivel is edzik ezeket a táncosokat, az szemmel láthatóan a legjobbat hozza ki belőlük. A színészi játék változó: hol pantomim-szerű túlzásokkal, hol egy olyan visszafogottságában is erős, megkapó jelenléttel találkozunk, amilyen például Balogh Boldizsáré.
Aztán felmerül egy szigorúan véve nem az előadáshoz, hanem az azt követő kerekasztal beszélgetéshez köthető probléma: legyen moderátor. Természetes, hogy egy kreatív alkotói gárda értelmesen el tud beszélgetni a saját darabjáról, de egy külső nézőpont, egy nem szülői szem sokat segít abban, hogy releváns kérdéseket fogalmazzunk meg az előadással kapcsolatban.
Mi itt ebben az országban valahogy nem vagyunk arra képezve, hogy a lelátóról tegyünk fel kérdéseket. Kell egy közvetítő.
Összességében viszont az eredmény egy igen meggyőző előadás, amelyre bátran adhatunk ,,ötös alá”-t, és közben reménykedünk, hogy a nézőtéren ülő kamaszok, amikor körülöttük elpattan a gyerekkor szivárványszínű buboréka, képesek lesznek majd ugyanarra, amire az előadás szereplői: nyitni egymás felé.
Írta: Kunyik Kinga
Saját blogja: https://csodapestbuda.blog.hu/
