Március 21-én a Nyitott Műhelyben egy különleges könyvbemutatóra kerül sor: A Prae Kiadó gondozásában megjelent Éberen kutató élet című kötet Kotányi Attila hagyatékából válogat, és bepillantást enged egy rendhagyó gondolkodó életébe. Az eseményen Kurdy Fehér János, Tábor Ádám és Tillmann J. A. idézi meg Kotányi szellemiségét és munkásságát.
Egy élet, amely túlmutat a megszokott kereteken
Kotányi Attila azok közé tartozott, akiket lehetetlen egyetlen címkével ellátni. Költő volt és építész, filozófus és várostervező, szituacionista és tanár – de valójában egyik sem és mindegyik egyszerre. Építészmérnöki tanulmányait követően Hamvas Béla tanítványává szegődött, majd az ötvenes években kapcsolatba került Weöres Sándorral, Szabó Lajossal és Tábor Bélával. Gondolkodása nem ismert határokat: úgy merített Nietzschéből és Lévinásból, mint Castanedából vagy Krishnamurtiból.
A Szituacionista Internacionálé tagjaként az egyik legnagyobb hatású művészeti mozgalomban is részt vett, ám vallásos szemlélete miatt kizárták a csoportból. Nem követte a kor elvárásait, hanem saját útját járta, ahol az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat egymást erősítették.
Az örök kívülálló hagyatéka
Kotányi írásai nem hagyományos értelemben vett művek. Jegyzetei, cédulái, könyveibe rótt gondolatai, valamint azok a mondatok, amelyek barátai emlékezetébe vésődtek, mind egy különleges látásmódról árulkodnak. Az Éberen kutató élet című kötet épp ezt az örökséget próbálja megfogni: egy olyan ember szellemi lenyomatát, aki folytonosan kereste az igazságot, de sosem állapodott meg egyetlen válasz mellett.
A könyv nemcsak Kotányi saját írásaiból válogat, hanem kortársai reflexióit is tartalmazza. Hannes Böhringer, Erhardt Miklós, Tillmann J. A. és Wendriner Aladár gondolatai segítenek megérteni, hogy milyen hatással volt rájuk Kotányi élete és munkássága.
A tanítás, ami nem ismert falakat
Bár Kotányi tanított művészeti főiskolákon, valójában az igazi órák a saját lakásán zajlottak, ahol diákjaival végtelen beszélgetésekbe merült. Nem csak az elméletekről szóltak ezek a találkozások, hanem arról is, hogyan lehet a világban élni, gondolkodni, létezni. Filozófiája nem a távoli elefántcsonttoronyból szólt, hanem a mindennapokban keresett érvényességet.
Düsseldorfban, ahol hosszú éveket töltött, az Anti-építészet címmel tartott szemináriumokat. Nem az építés volt a célja, hanem a tér és az ember kapcsolatának újraértelmezése. Az a ritka képesség jellemezte, amely a múlt hagyományait képes volt a jelen kihívásaival összekötni.
Egy könyv, amely tovább él
Kotányi Attila életműve soha nem volt széles körben ismert, de az, aki találkozott vele – akár személyesen, akár az írásain keresztül –, mély nyomot őriz róla. Az Éberen kutató élet egy lehetőség arra, hogy egy új generáció ismerje meg ezt az egyedülálló gondolkodót, aki képes volt egyszerre a hagyományból és a jövőből meríteni.
A könyvbemutató nemcsak egy kötet megjelenéséről szól, hanem egy különleges szellemi hagyaték ünnepléséről is. Kotányi Attila nem volt klasszikus értelemben vett szerző, mégis minden szava olyan gondolatokat rejt, amelyek tovább élnek és újabb kérdéseket vetnek fel. Azok számára, akik szeretnék jobban megérteni a 20. század egyik legkülönlegesebb magyar gondolkodóját, ez a könyv egy kihagyhatatlan lehetőség.
A Lettre Internationle 85 (2012 nyár) számában megjelent egy hosszú beszélgetés Kotányi Attilával, amelyből itt egy rövid részletet idézünk – az interjút Tillmann J. A. készítette:
Nem vállalkozom annak megkülönböztetésére, hogy mennyi illúzió van a városba tódulásban és mennyi a valódi szükséglet. Ennek az óriási vonzásnak a reális magja az, hogy egy nagyváros beletartozik a termelés nemzeti és nemzetközi hálózataiba, és ennek a morzsáiból sok ember él. De kérdés, hogy ez elegendő magyarázat-e arra, amit a folyamat jelez. A korábbi városiasodásban főként annak volt szerepe, hogy a városok vezető rétege valamiképpen mindig összefonódott a művelt rétegekkel. Korábbi századok európai városaiban szörnyű történetek estek meg, voltak diktátorok is, de az, hogy egy város elitje olyan emberekből álljon, mint mondjuk a Dallas című sorozat milliárdos famíliája, az új jelenség.
Nietzsche azt mondta, hogy ha a magasabb rétegek ilyen gyorsan köszönnek le a régi szerepükről, ahogyan az a 19. században már Európa-szerte folyt, akkor belátható időn belül az alvilág lesz a minta. Ez száz év után bekövetkezett, pedig nem akart receptet adni, csak látta, mi történik. A nyugati városokat elborító filmreklámok által hirdetett remek színészek nagy része biztos, hogy gengsztert alakít. Ha a világ nagyvárosainak morális átváltozásáról nem beszélünk, akkor félő, hogy egy kukkot sem fogunk megérteni abból, hogy mi folyik, mondjuk Dél-Amerika városaiban
Annyi szegénység, szenvedés és elhagyatottság, mint ma van a világban, még nem volt soha. A szegények és elnyomottak csak olyan gengszterekre számíthattak, mint a Vöröshadsereg, és annak istápolói. Pedig a szegények védtelenek a további nyomortól, a gazdagok pedig védtelenek a további luxustól, a lelkükben lángoló sóvárgó, többre vágyó szenvedélytől. A szegények szenvedése abból is ered, hogy védtelenebbek a Föld nagy részén, mert a városi lét kevesebb önigazgatást tesz lehetővé számukra, mint a vidék.
Az afrikai városiasodást például érdemes úgy elképzelni, hogy a szülő nemcsak a gyerekét viszi magával, hanem a falusi szokásait is. Vagyis amikor a fiú eléri a 14. életévét, bátorságpróbának kell kitenni. A városban ott van velük a sámán is, akit jó pénzért megbíznak ezzel. A sámán pedig meg akarja szolgálni a pénzét és veszedelmes próbának teszi ki: feladatául adja, hogy rohanjon keresztül a nagyvárosból kivezető autópályán. Egyharmaduknak ez nem sikerül, holtan vagy félholtan kaparják föl őket. Így néznek ki a városba menekült proletariátus szokásai Afrikában.
Ezekre a kilátásokra tekintettel mit tartasz követhető életstratégiának?
Itt kevés embernek van fogalma arról, hogy a tőkének az apálya és más bolondériái egész kontinenseket döntenek olyan nyomorba, ami felér egy Harmadik világháborúval. Például, ami Afrikában történik, ahol a lakosság nagy részének nincs ivóvize.
Arról, amit a pénz művel, még vázlatos képünk sincs. A kapitalizmusról nemhogy nálunk, de világméretekben is olyan képe van az embereknek, mint a környezetének, vagy amit az áttekintése megenged. A mai invesztíciók olyan nagyságrendben zajlanak világméretekben, hogy már egy-egy ország nem is képes rá, csak kontinensek.
Az a feltételezés él, hogy az országok a gazdaságukból élnek. Ez a nyugati világ és a levitézlett szovjet birodalom közös ideológiája. Szabó Lajos szerint ez a mammonizmus lényege. A Bibliában Mammon a bálványimádás tárgya. Azt képzelni, hogy van olyasvalami relatíve elkülöníthető, mint a gazdaság – ez a mammonizmus lényege. Nincs, nem létezik – akárhányan hisznek is benne Vadnyugaton, Vadkeleten. Amíg a középosztály nagy része is azt képzeli, hogy ez van, addig a városok romlásának ez a dinamikája és a sebessége nem áll meg.
Követendő életstratégiának egy éberen kutató életformát tartok; azt, amikor se a mestersége, se privilégiuma határai közé nem zárkózik be az ember, hanem hagyja magát felvilágosítani és felvilágosítja a többieket is.
(A teljes interjút itt olvashatod el)
