Örkény egyperces világában – A színész halála és az irodalmi örökség
Örkény István Egypercesei több mint fél évszázada meghatározó részét képezik a magyar irodalomnak. Az első kiadás 1968-as megjelenése óta ezek a rövid, sokszor groteszk és szatirikus történetek nemcsak olvasói népszerűséget arattak, hanem számos feldolgozást is megértek.
Az egypercesek sajátos stílusukkal és váratlan csattanóikkal az abszurd és a humor határmezsgyéjén mozognak, miközben a magyar történelem és társadalom mélyebb rétegeire is reflektálnak.
Az Egyperces novellák nemcsak a könyvek lapjain élnek tovább, hanem számos más médium is feldolgozta őket. Rádiójátékok, színpadi adaptációk és rövidfilmek formájában is megjelentek, új értelmezéseket kínálva az egyes történetekhez.
A legújabb adaptáció, amelyet a Hetedik Sor Közepe fedezett fel, éppen ezt a hagyományt folytatja. A színész halála című rövidfilm Takács Ádám rendezésében készült, és másfél percben mutatja be az egyik legismertebb egypercest.
Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve összeesett Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész.
A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány legújabb vívmányaival – még vastüdővel is – életre kelteni. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett; tetemét átszállították a Bonctani Intézetbe.
A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte.
Utána hívták vacsorázni, de nem ment. Azt mondta:
– Ma nehéz napom volt.
A kisfilm különleges atmoszféráját Scherer Péter narrációja, Takács Ádám egyedi rajzstílusa és a háttérben megszólaló Charlie Parker Jam Blues című 1952-es jazzfelvétele adja. Az animációs feldolgozás hű marad Örkény abszurd világához, miközben a képi és zenei elemek révén új perspektívát is nyújt az eredeti történethez.
Örkény egyperces novelláinak időtlensége abban rejlik, hogy tömörségük ellenére is képesek komplex élethelyzeteket, emberi drámákat és társadalmi jelenségeket sűríteni magukba. Az író különös érzékkel játszott a nyelvvel és a történetmesélés konvencióival, amit az újabb és újabb feldolgozások is visszatükröznek.
A mostani adaptáció is bizonyítja, hogy Örkény rövid történetei változatlanul hatnak az alkotókra és a közönségre, és tovább élnek a kortárs művészeti interpretációkban. Az Egyperces novellák tehát nemcsak az irodalom, hanem a vizuális kultúra világában is maradandó nyomot hagynak.
