Élményolvasó – Végh-Alpár Sándor: Legyél vándor!
No, hát végre sorra került ez a kötet is, íróasztalomon várakozott darab ideje, tavaly elhunyt szerzőjét nagy becsben tartottam riporterként, Köznapló című sorozatát erősen kedveltem annak idején a Heti Válaszban és a Magyar Nemzetben, művelt ember volt, különösen erős fogékonysággal az általam is oly szeretett képzőművészetre, kortárs magyar festőinkkel.
A régi vágású országjáró riporter (Túrkeve szülötte, miként Korda Sándor is) ebben a nehezen beszerezhető klasszikusában 1988 őszén gyalog szelte át Magyarországot a Vend-vidéktől Szatmárig, ezer kilométert 45 nap alatt az apostolok lován.
Könyve nagyszerű útirajz, útiesszé, szociografikus figyelemmel, vándorlása során százféle emberrel beszélgetve, szép szerkezetben megírva, kordokumentumként megmaradva a rendszerváltáshoz közelgő magyar vidék állapotairól, valamiféle szerelmes földrajz ez, hogy Szabó Zoltán remekére is kikacsintsunk.
Nézőpontja vonzóan egyszerű, a lassan járó, élénken szemlélődő emberé, ki ismeri hazáját, s mégsem merne ilyet állítani, viszont kíváncsisága mellett nem heroizál, nem szépít, korholva szeret, józan ésszel figyel.
Nem véletlenül olvastam most e lassan negyvenéves magyar vidékrajzot, ugyanis református lelkész barátommal valami rokon lelkiségű barangolásra készülődünk szülőhazánk szegletein.
Végh-Alpár Sándor mester könyve a Nyugatról-Keletre az ország közepénél félbevágott vonulás krónikája, jelentős vonzalommal az alföldi tájak számbavételére. Nem megkopott munka, sorai élnek, élénkek, panaszai számosan öröknek hatnak a magyar ugaron, egy nagyszerű gyaloglás derűben is gazdag, maradandó emléke, nagy elődök és hagyományok szép folytatása.
Arról a hazáról szól, ahol „meglazult a földhöz való ragaszkodás”, a megroggyant magyar faluról, mely jobbára azóta is mállik szét. Adja Isten, hogy egyszer ismét éledezni kezdjen.