Élményolvasó – Lao-ce: Tao Te King – Az út és erény könyve
Zárjuk az évet, kezdjük az évet egy ilyen klasszikussal. Míves kis kötet a taoizmus mesterétől, a mértékletesség ősi kínai tanítójától. A tradicionális nagy forrás további erejét Weöres Sándor csodálatos fordítása adja, mellé pedig Orosz István pompás grafikái társulnak, élmény ezt a könyvet forgatni, olvasni, ízlelni.
Lao-ce filozófiája a tiszta egyszerűség érvelésben gazdag áradása, mélységes emberismeretről árulkodik, mely örök, nem elavuló a díszletek folyamatos változása mellett. Tanulságos olvasmány a nyugati/európai ember számára, rávilágít ugyanis a Kelet nyugalmára, egészen másban rejtőző perspektívájára, az egyént illető teljesen más felfogására, az élet eltérő tapintására.
Feszült cselekvés kontra passzív szemlélődés, ám utóbbiból e hit szerint bőségesen fakad jótétemény, az Út mint egy folyó, melyben mindannyian vízcseppek vagyunk, az Erény pedig kicsinységünk elfogadása.
Oly mélységesen különbözik mindez a mi kultúránk aktív önbizalmától, a magunkba vetett hit romboló- vagy alkotókényszerétől, hogy már csak ezért is kötelező olvasmány e gyöngyszem, egy teljesen más emberi világból, amelynek mai modern indáiba a sarki savanyú-csípős büfében meg a mindent mindenkinél olcsóbban árusító áruházban botlunk szinte naponta.
Szívósság, számunkra nem túl izgalmas érték, hacsak nem maratont futunk. De ők mindig azt futnak, viszont mosollyal és sétálva.
Néhány szó Lao-ce élettörténetéről:
Lao-ce (vagy Laozi), akit a taoizmus alapítójaként tisztelnek, a Kr. e. 6. században élt, bár pontos életrajzi adatai erősen vitatottak, és számos legenda övezi személyét. Nevét, amely „Öreg Mester”-t jelent, egyértelműen a bölcsességéhez és az életkorával kapcsolatos tisztelethez köthetjük. Valódi neve állítólag Li Er volt, de erről sincsenek biztos források.
Lao-ce a kínai Csou-dinasztia idején született, valószínűleg a mai Henan tartomány területén. Hagyomány szerint hivatalnokként dolgozott az uralkodói könyvtárban, ahol mély ismereteket szerzett az akkori filozófiai és történelmi szövegekről. Ez a környezet nagyban hozzájárulhatott ahhoz, hogy filozófiai nézeteit megfogalmazza, amelyek a Tao (az Út) természetén alapulnak.
Az egyik legismertebb legenda szerint, miután megcsömörlött az emberi társadalom romlottságától, elhagyta Kínát. Útja során egy határőr, Yin Hsi kérésére írta le tanításait, melyek a későbbi Tao Te King (vagy Dao De Jing) címet kapták. Ez a rövid, de rendkívül mély mű lett a taoizmus alapvető szövege.
Lao-ce élettörténete inkább szimbolikus, mintsem történelmileg dokumentált. Személyének homályossága, valamint tanításainak időtlensége azonban hozzájárul ahhoz, hogy ma is jelentős hatást gyakoroljon a filozófiára, vallásra és a művészetekre szerte a világon.