„A színpad az én világom, az élet maga pedig nem más, mint egy nagy szerep.” – Szombathy Gyula
Január 3-án ünnepli 80. születésnapját a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Szombathy Gyula, akit hosszú és sikeres pályafutása során a közönség szeretete és a szakma elismerése kísért.
A budapesti születésű művész élete már gyerekkorában különleges fordulatokat vett. Pedagógus családba született, de fiatal korában már megmutatkozott benne a kíváncsiság és a szabadság iránti vágy: „Elég eleven gyerek voltam, mindig elcsavargtam, ezért édesapám 1956-ban nevelőotthonba küldött” – mesélte egy interjúban. Ekkor kezdett el egyre inkább érdeklődni a színjátszás iránt, és végül a József Attila Gimnázium színjátszó körében döntött a színészi pálya mellett.
Szombathy pályafutása egy csodálatos utazás kezdete volt. 1964-ben, második próbálkozásra, felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Simon Zsuzsa osztályába került. A diploma után 1968-ban a szolnoki Szigligeti Színház tagjaként kezdte meg pályáját, és 1974-ig ott játszott, majd egy rövid időre a kassai Thália Színházban folytatta karrierjét. Az igazi elismerés 1974-től 1992-ig a Vígszínház társulatához kötötte őt, ahol számos kiemelkedő szerepben aratott sikert.
„A színpadon mindig új dolgokat keresek. Egy-egy szerepben mindig egy új embert találok meg. Az igazi színészi mesterség nemcsak a szórakoztatásról, hanem az emberi élet igazságainak megértéséről szól.” – Szombathy Gyula
A közönség nemcsak a vígjátékokban, hanem drámai és zenés szerepeiben is megismerte Szombathy tehetségét. Egyik legismertebb szerepe Zubolyként Shakespeare „Szentivánéji álom”-jában volt, de nevéhez fűződnek Molière „Dandin György” és Oscar Wilde „Bunbury” című darabjaiban alakított karakterek is. Továbbá eljátszotta Frantiseket a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című zenés darabban, valamint a tizedes szerepét az „A tizedes meg a többiek” című vígjátékban. Szombathy életének minden egyes színpadi pillanata izgalmas és maradandó élményeket kínált a nézőknek.
De nemcsak a színpad, hanem a filmek és televíziós sorozatok világában is jelentős szerepeket játszott. Az 1966-os „Princ, a katona” című tévésorozattól kezdve, a „Fényes szelek”, „Tihamér”, és a „Makra” című filmekig, Szombathy Gyula különleges karaktereket formált meg. Sokat szerepelt a „Kisváros” és a „Csak színház és más semmi” című sorozatokban, és még a „Barátok közt”-ben is megjelent. Szinkronszínészként is rengeteg karaktert életre keltett, köztük Peter Sellers és Steve Martin szerepét a „Rózsaszín párduc” filmekben, de Goofy magyar hangjaként is emlékezetes maradt.
A művész pályafutása alatt számos kitüntetést és elismerést kapott. 1979-ben Jászai Mari-díjat, 1995-ben Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2005-ben pedig tisztikeresztjét vehette át. 2009-ben Érdemes művész, 2016-ban pedig Kiváló művész lett. Legnagyobb elismerését, a Kossuth-díjat 2020-ban vehette át, egyedülálló színészi pályafutása elismeréseként.
„Színészként nemcsak a szerepekre, hanem az élet minden egyes pillanatára figyelni kell. Én igyekeztem mindig ott lenni a jelenben, ott, ahol a legfontosabb dolgok történnek.”
A színész számára nemcsak a színpad, hanem az élet is folyamatos tanulás és új kihívások elé állítja. Élete során három súlyos betegséget is legyőzött: 2017-ben a rákot, 2021-ben komoly szívműtétet hajtottak végre rajta, amelyet egy sztrók követett, de a művész mindvégig erős maradt. „Újra tanulni járni és beszélni, nemcsak színésznek, hanem embernek is egy óriási küzdelem volt, de minden nehézség után megerősödtem” – vallotta egy interjúban.
Ma már Balatonalmádiban, harmadik feleségével él visszavonultan, de a színpad sosem hagyja el. 2019-ben, két év szünet után, ismét a közönség elé lépett a „Tartuffe” című előadásban, ezzel bizonyítva, hogy a színpad iránti szeretete és elhivatottsága örök.
„A színészet nemcsak mesterség, hanem életforma. Ha valaki igazán a szívét adja bele, akkor a színpadon nemcsak szerepet játszik, hanem életet él.”
A 80 éves Szombathy Gyula pályafutása minden egyes pillanata egy mérföldkő a magyar színház- és filmművészet történetében. Nem csupán színész, hanem olyan művész, aki mindig új utakat keresett, és megmutatta a közönségnek, hogy a színpad igazi varázsa abban rejlik, hogy az ember minden szerepében önmagát adja.
