A KOMMUNIKÁCIÓ ELVISELHETETLEN NEHÉZSÉGE – ezzel a címmel írt Vámos Miklós választ arra a bejegyzésre, amelyben a szigligeti alkotóházból való kitiltásának emlékét idézte fel, amelyhez mi is hozzátettünk két író visszaemlékezését. Íme Vámos Miklós válasz:
Legutóbbi posztomat annyian értették félre (néhányan szándékosan), hogy elkezdtem a hibát a saját fogalmazásomban keresni. Úgy látom, világos voltam, bár talán túl tömör — itt ugye ritkán olvasnak végig hosszabb szövegeket. A tény: elmentem megnézni a szigligeti alkotóházat, mert kollégák azt jósolják, nem sokáig lesz az íróké, és addig is csak kevesen mennek oda, annyira drága lett.
Másodlagos okom: szeretném megírni az alkotóházi élményeimet és emlékeimet, elvégre 19 éves korom óta járok le.
Arra nem számítottam, hogy ez okot ad arra, hogy néhányan lemaoistázzanak, lekommunistázzanak, lemunkásőrözzenek, sőt kijelentsék, hogy nemcsak az alkotóházat kéne bezárni, hanem engem is. (Hová? Mely okból?) Továbbá kijelentsék, hogy az alkotóházzal a komcsik kényeztették az íróikat. Hölgyeim és uraim, alkotóházak világszerte vannak, az USA, Németország, Franciaország, Észtország stb. éppen úgy fenntart ilyeneket (néhol magánpénzből, másutt államiból), ahová a szerzők elvonulhatnak írni. Ennek semmi köze államformához vagy ideológiához. Ennek fényében kérem, a velem rokon – vagy akár ellenszenvezőket, őrizzük meg a józan eszünket és a higgadtságunkat.
Elfogadom, hogy nem szerethet mindenki. De aki valamiért dühös rám, egyszerűen kerülje az írói profilomat. Szerintem megleszünk egymás nélkül.
Íme egy felhőtlen kép (fent) a lent töltött hétvége mementójaként. Omm mani padme hum. Lásd a gyémántot a lótuszban.
