1900. március 9-én Ady Endre, a fiatal és már akkor feltörekvő költő, egy elegáns, dombornyomású képeslapot adott fel Nagyváradon, amelyre verset írt Nusikának, egy fiatal lánynak, akivel baráti kapcsolatban állt.
Bár személyesen is átadhatta volna, a költő meglepetésnek szánta a lapot. Ekkor már Nagyváradon élt, a Kőfaragó utcában bérelt szobát, és egyre nagyobb ismertségre tett szert első kötete, a Versek 1899-es megjelenése után.
Ady a Kőfaragó utcai házban találkozott újra Székely Józseffel, egykori diáktársával, aki ugyanabban az épületben lakott. A ház főbérlője, özvegy Kovách Kálmánné, két lányával, Sárikával és Nusikával élt együtt, és bemutatta őket Adynak. A költő jó kapcsolatot ápolt a családdal, még a lányok emlékkönyvébe is írt.
Nusikának
Írtam én már kisleányokhoz
Prózában, versben számtalanszor.
A magamféle vén legény már
Verset nem ír, csupán ha flancol.
Hát aztán ánzikt kártyát küldni! –
Még rágondolni sem volt kedvem,
De mert Nusika így kivánta:
Amit akart, itt versbe szedtem,
Nem flanc – érzem -, a régi lettem.
A. E.
Ady később elhagyta Nagyváradot, és élete nagy részét Budapesten és Párizsban töltötte. A Nusikának küldött képeslap sorsa évtizedeken keresztül ismeretlen volt, mígnem 1948-ban egy cikkben említést tettek róla, valamint a lányok emlékkönyvében található Ady-kéziratokról.
Nusika, eredeti nevén Kovách Anna, kétszer házasodott, de gyermeke nem született. Élete során fájdalmas veszteségeket élt meg: testvére, Sárika fiatalon meghalt, majd 1919-ben hírt kapott Ady Endre haláláról, amelyet valószínűleg mélyen meggyászolt.
A képeslap hosszú ideig a család birtokában volt, majd egy kéziratgyűjteményben rejtőzött. Most azonban újra előkerült: a Múzeum Antikvárium decemberi árverésén kínálják megvételre, 1 millió forintos kikiáltási áron.
Ez az 124 éves képeslap nem csupán Ady Endre személyes életéhez, hanem a magyar irodalom történetéhez is egyedülállóan értékes relikvia.
