A festő és a múzeum címmel a 20. század elején kibontakozó avantgárd művészeti mozgalmak egyik jelentős képviselője, Nemes Lampérth József művészetét bemutató emlékkiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában csütörtökön.
Petrányi Zsolt, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese a megnyitón mondott köszöntőjében kiemelte: a magyar művészet kevéssé ismert és feldolgozott szerzőinek a bemutatása alapvető cél és feladat.
„Ebben az esetben külön érdekesség az, hogy magának a szerzőnek, Nemes Lampérthnak személyes kötődése is van a Szépművészeti Múzeumhoz, ami ennek a kutatásnak és a bemutatónak, az itt látható leveleknek külön karaktert ad” – mondta.
Ez azt az összefüggést is erősíti, hogy a magyar műgyűjtés és a magyar gyűjteményeknek a századforduló utáni bemutatása milyen átfogó hatással lehetett a magyar művészet fejlődésére – emelte ki.
Rödönyi Rita művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: a kamaratárlaton, amely Nemes Lampérth József (1891-1924) halálának századik évfordulójára készült, az avantgárd festő életéről és művészetéről a Szépművészeti Múzeummal és munkatársaival kialakult szoros kapcsolatán keresztül emlékeznek meg.
A kiállítás ötlete 2022-ben született meg, a berlini Magyar modern című tárlat előkészítése során. Ekkor, a dokumentumok átnézésekor szembesült azzal, hogy a festőnek milyen sok levele maradt fenn, amelyeket a Szépművészeti Múzeum munkatársaihoz írt, és ezek stílusa milyen közvetlen.
Erre a kapcsolatra a tárlat címében is utalnak, és a bemutatott műveket is a leveleknek megfelelően válogatták.
A kiállításon bemutatják azt a négy muzeológust, akik a legdokumentáltabban voltak kapcsolatban a festővel, elismerték és támogatták. Köztük van Petrovics Elek, Hoffmann Edith, Pogány Kálmán, aki felfedezte a festőt az 1910-es évek elején, valamint Wilde János.
A kurátor elmondta: a bemutatott 32 művet – 6 festményt és 26 grafikát – döntően a múzeum festészeti és grafikai osztályának anyagából válogatták.
Elsősorban azok a művek láthatók, amelyeket maga a művész ajándékozott a múzeumnak, vagy tőle vásárolt az intézmény. Az osztály gyűjteményében 10 alkotása található meg, és a teljes életműben is összesen 20-25 olajfestményt ismernek.
A műveket kronologikus sorrendben mutatják be.
A pályakezdő évek alkotásai közül az 1911-ben készült három grafikát emelte ki, amelyeket 1912-ben vásárolt meg a Szépművészeti Múzeum. A művész ekkor 20 éves volt, alkotásai nagyon korán kerültek be az ország első képzőművészeti gyűjteményébe – hangsúlyozta a kurátor.
Kiemelte továbbá a művész 1912 decemberében, édesapja halálakor készített A ravatal című festményét, amelyet 1918 szilveszterén kelt levelében örök letétül ajánlott a múzeumnak.
A művész Párizsi tanulmányainak időszakát (1913-1914) aktképei és a Szajna hídjait ábrázoló grafikái képviselik. Ezt követik az I. világháború idején, a galíciai fronton töltött hónapjai alatt készített alkotásai.
Az 1916-tól 1918-ig készült művek között az életmű olyan fő darabjai láthatók, mint a Háttal álló női akt, valamint A Gellérthegy lejtőjén című olajfestményei. Szintén itt kapott helyet az a tussorozat, amelyet 1917-ben, nővérénél tett kolozsvári látogatásakor készített.
Az életmű lezárását jelentő alkotások közül Rödönyi Rita kiemelte a Kmetty Jánossal közösen készített BE! című 1919-es toborzóplakátot, valamint a későbbi művek között említette Az angyalföldi elmegyógyintézet és a Férfifej című tusrajzokat, amelyeket 1921-1922-ben készített az Angyalföldi Elmegyógyintézetben.
A kurátor elmondta: a műveket gazdag dokumentumanyag egészíti ki, archív fotók, kiállítási katalógusok, a múzeumban dolgozó barátoknak küldött levelek, képeslapok.
Elolvashatók Nemes Lampérth József 1917-ben Wilde Jánosnak írt sorai, amelyekben beszámol a Nemzeti Szalonban bemutatott műveinek sikeréről, és az 1920 márciusában Hoffmann Edithnek küldött levele is, amelyben arról tájékoztatja a muzeológust, hogy ígéretet kapott Fritz Gurlitt galeristától kiállításának berlini megrendezésére.
Bár Nemes Lampérth József fiatalon, 33 évesen halt meg, így életműve szűkre szabott, jelentősége és kortársaira, illetve a magyar művészetre kifejtett hatása vitathatatlan – hangsúlyozta Rödönyi Rita.
Nemes Lampérth Józsefet halála után hosszú időre elfeledte a magyar művészet, és csak a Patakiné Molnár Zsuzsa által kezdett kutatómunkának köszönhetően került be újra a magyar művészeti kánonba az 1960-as években.
Ekkor, 1963-ban átfogó életműkiállítást is rendezett műveiből a Magyar Nemzeti Galéria, amelyet azóta több tárlat is követett. Legutóbb 2016-ban a Kieselbach Galériában volt gyűjteményes kiállítása.
