Kihalt egy madárfaj Európában

Hivatalosan is kihaltnak tekinthető természetvédő csoportok szerint a korábban Európában és a Földközi-tenger partvidékén élő vékonycsőrű póling.

A Brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB), a BirdLife International és a holland Naturalis Biodiversity Centre természetvédelmi szervezetek hétfőn közzétett közös elemzésükben megállapították: utoljára – minden kétséget kizáróan – 1995 februárjában látták egy példányát Marokkóban.

A Szibériában a tajgán, tőzeglápokban, sásos-nyíres területeken költő, ősszel Észak-Afrikába vonuló vékonycsőrű póling lehet az első olyan ismert madárfaj, amelyet ebben a régióban kihaltnak nyilváníthatnak.

Évtizedeken keresztül nagy erőkkel kutattak valamiféle életjel után a madár szibériai költőhelyén, illetve a Földközi-tenger partvidékén, ahol telelni szokott, de nem jártak sikerrel. Tekintettel arra, hogy 1995 óta sehol nem észlelték, a szakemberek szerint a faj mára már jó eséllyel – 99,6 százalékos bizonyossággal – globálisan kihaltnak nyilvánítható.

Nicola Crockford, az RSPB egyik vezetője elmondta: elkeserítő a vékonycsőrű póling története, amely egyben arra hívja fel a figyelmet, hogy még nagyobb erőkkel kell dolgozni azért, hogy megóvjuk a kihalástól a többi veszélyeztetett európai madárfajt.

„Hogyan is várhatjuk el az Európán kívüli országoktól, hogy fokozottan védjék a saját állatfajaikat, amikor a mi, viszonylag tehetősebb társadalmaink is kudarcot vallanak ebben?” – tette fel a kérdést.

Hivatalosan a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) határoz arról, hogy mely fajok tekinthetők kihaltnak, a szervezet a vékonycsőrű póling ügyében még nem hozott ilyen döntést.

A természetvédők pontosan nem tudják, mi okozhatta a vékonycsőrű póling kihalását, de azt feltételezik, hogy a költőhelyük lecsapolása és bevonása a mezőgazdaságba, illetve a tengerparti vizenyős területek eltűnése járulhatott hozzá a populáció jelentős csökkenéséhez. További tényező lehet a szennyezés, a betegségek és a klímaváltozás is.

A legfrissebb természeti hírek

Megosztás: