Együtt kertészkedtünk, fotózásról elmélkedtünk, elutaztunk Berlinbe, a nyugati sajtót lapoztuk, főztünk, kacagtunk, de legfőképpen egy öreg fa árnyékában nagyokat hallgattunk – kezdeném szívesen így az irodalmat kedvelő olvasóknak szánt személyes beszámolót, de ennél sajnos sokkal szimplább a Nádas Péterrel eltöltött elmúlt két évem. Tanulsággal szolgálhat azonban, töprengésre késztethet, és nem utolsó sorban, de valamifajta irodalmi gyönyörhöz is elvezethet, már amennyiben kedvet csinál az olvasónak egy hasonló, több éves Nádas-utazáshoz. Egy monstre irodalmi kaland szubjektív meglátásai következnek.
Mélyvíz, fejesugrás, víz alatt hosszanti suhanás, majd vízfelszín és levegővétel, aztán kitartóan monoton tempózás. Valahogy így telt az elmúlt két év. Korábbiakban voltak már óvatos próbálkozásaim a Nádas-univerzum alapos felfedezésére, de itt-ott elakadt a nemes küldetés. Két évvel ezelőtt viszont fejest ugrottam Nádas Péter vaskos könyveibe. Víz alá merültem, le egészen a mélybe, azon is túl, majd hosszú felfedező útra indultam, és a gombosszegi flow úgy magával ragadott, hogy rögtön tudtam, óriás expedíciónak nézek elébe.
A Nádas-univerzum monstre bolygóit terveztem meglátogatni, az életmű vaskosabb köteteit. Hamar rájöttem, hogy kalandozásom nem lenne teljes, ha nem látogatnám meg a bolygókhoz kapcsolódó egyéb égitesteket, holdakat, és más hasonló különleges keringési pályán haladó szomszédos műveket. Az útiállomások tehát kiegészültek a Mészöly Miklós, Károlyi Csaba, Bazsányi Sándor, és a hatalmas Tejútként hömpölygő irodalmi portálok galaxisszerű archívumaival.
Lassú űrutazásra készültem a magyar irodalmi univerzum csillagközi magaslataiba, de nem siethettem, mert közben a földhözragadt hétköznapjaimat is élnem kellett, a maga sajátságos világával: céges jelentések, gazdasági hírek, tőzsde árfolyamok, a betűk, számok, és a mondatok egy teljesen más koordinátarendszerében, amit szintén olvasnom kell napi több órán keresztül. Na, csak semmi sajnálat, magam választotta örömteli intellektuális kötelesség ez, már-már szenvedély, hobby, szakmai-flow, meg hát, valamiből csak meg kell ám venni azokat a vaskos irodalmi köteteket, ugye hogy, ugye!? Na, ugye!
A művészetet (főleg az operát és az irodalmat) kedvelő börziáner világpolgár, André Kostolany mondta, hogy kell a családba egy tőzsdés gyerek, aki aztán majd támogatja a zenész, az író, és a festőként tevékenykedő testvéreit. Kostolany úr enyhe túlzása megbocsátható, hiszen a sokszor erős és maró mondatai még a political correctness világ lánctalpas dübörgése előtti időkből származnak. A filantrópiának ráadásul pláne különös bukéja van egy olyan országban, ami méhében hordta ki Soros Györgyöt és Orbán Viktort. SsszzZ, értem én a felszisszenést, téma lezárva, kanyarodjunk vissza a gombosszegi híres fához.
Párhuzamosan több témában is olvasok tehát könyveket a hétköznapokban, blogokat, portálokat, ebookokat, és mint tudjuk, a párhuzamosak a végtelenben találkoznak, no de addig?! Addig egymás mellett futnak, így haladtam én is a szakmai olvasnivalók és a Nádas Péter monstre kötetek gyönyörűen inspiráló és lenyűgöző csillagközi útján.
Teltek a napok és a hetek, miközben egyre jobban beszippantott a nádasi történetmesélés. Az üzenet, a mód, a stílus, a rejtvények, az utalások, és akkor döntöttem el, hogy az életmű évtizedeken át íródott könyvei (ahhh, mennyi tea, mennyi kávé, mennyi könny és tinta, futócipő és zöldségeskerti kis kapa a hosszú évek alatt) micsoda kincseket rejtenek, és végig kell ezt olvasnom. Alaposabban kell megismernem e rendkívüli író legfontosabb műveit! Irodalmi gyönyör, emberi kíváncsiság, és az amatőr tollforgatók érdeklődése is vezetett Nádas Péter mondatai iránt. Plusz magam is hasonló remeteéletet élek, tehát több irányú szimpátia és kíváncsiság kérlelte esti olvasólámpám: még, még!
Éreztem, hogy mélyreható, bőr alá nyomuló, megrázóan szenzitív élmény lesz ez az utazás, és az első hetekben, ahogy elindultam a Nádas-univerzumban, hamar eldöntöttem egy másik fontos dolgot is. Évek óta gyűlnek azoknak a könyveknek a listája, amiket újra olvasok. Újra és újra. Néhány évente előveszem őket. Szakmai anyagok, szépirodalom, ilyenek. Nádas Pétert is muszáj lesz, nem maradhat ki ebből a sorból, sőt! Hamar eldöntöttem, hogy annyira tömény, annyira megrázó és mégis lenyűgöző a nádasi próza, hogy nem fogok vele most ez esetben éveket várni az újraolvasásra, hanem ahogy végzek az ő saját könyveivel, és a vele kapcsolatos monstre művekkel, azonnal elkezdem újra és elölről ezt az egész sorozatot! Tart, ameddig tart, lesz, ami lesz, de ezt a tömény irodalmi élményt egész egyszerűen mélyíteni és ismételnem kell, ezért újra elolvasom. Ez tartott tehát kb. két évig. Egymás után és kétszer olvastam végig Nádas fő műveit, és hozzájuk kapcsolódóan egyéb kiegészítő olvasmányokat. Közben persze kisebb-nagyobb tőzsdeválságok is voltak, politikai választások, háborúk és időjárási katasztrófák, szóval élte a bolygó a maga világát. Esti olvasólámpám azonban kitartóan világított.
No, és mi a tanulsága ennek a Nádas Péterrel eltöltött két évnek? Semmi újat nem tudok mondani, csak a szokásos:
Az irodalom fantasztikus. A magyar nyelv lenyűgöző. Az ég kék. A fű zöld. Az ertéel kettő. Nádas pedig mester. A továbbiakban: a rohanó Tik-Tok világ ellenére is van értelme monstre műveket nemcsak olvasni, hanem írni is. Még ha évtizedekig is tart. Igen, sok tea, kávé, könny, tinta, miegymás. Tehát, kedves írók, írjatok! Kedves olvasók, ti pedig olvassatok! Igen, időt nem sajnálva, türelemmel, odafigyeléssel, a remekműveket pedig újra és újra. A Nádas-univerzumban történő utazásom végső napjainál járok most. Kétszer mentem át a fő műveken, plusz sok egyéb kiegészítő kanyar. Hosszú, csodálatos út volt.
Nádas mesterének tekintette Mészöly Miklóst. Szolláth Dávid egy hatalmas, több mint hétszáz oldalas monográfiában vette át alaposan a mester életét és munkásságát. Egy mészöly-i mondattal indítja az egészet: „…ez még nem az a könyv, amit írni szeretnék róla.”
Valami ilyesmin gondolkodom én is Nádas kapcsán. Ez még nem az a cikk, amit írni szeretnék róla.
A tőzsdei grafikonok mellett azt is olvastam az elmúlt időszakban, hogy végül megnyugtatóan alakult Esterházy Péter házának a sorsa. Ez jó hír. Mi lesz vajon a gombosszegi fával? Vagy az erdővel? A kiskerttel? A gazdája, aki egyszer már bepillantott a túlvilági fénybe, azt mondta egy interjúban, hogy ő bármelyik percben menetkész. Ő készen van, és nem fél. Nincs mitől. Egy világló pillanatában pedig azt is mondta: „Nagyon sajnálom.” Tudjuk. Olvastuk. Megértjük.
Bazsányi Sándor a hatalmas Nádas-monográfiát szintén az író egyik mondatával indítja: „Tébolyom álljon új bekezdések sorozatába.”
Itt áll előttünk tehát az egész hatalmas életmű a polcokon, Nádas Péter a könyvtárban és a boltokban. A téboly újabb és újabb bekezdéseinek sorozata. Hosszú történetek az emberről, rólunk és másokról, igazságról, hazugságról, testnedvekről és politikáról, egyénről és közösről, fényről és árnyékról, bölcsességről és ostobaságról. Ez még nem az a cikk, amit írni szeretnék róla. Tervezem, hogy ezt a mostani két éves sorozatot később még megismétlem. Talán majd akkor, utána.
