Kevés író képes olyan érzékletesen megragadni az élet átmenetiségét, mint a 2023-as irodalmi Nobel-díjas norvég szerző, Jon Fosse.
Újra kiadott, Reggel és este című 2000-es regényében (Damion Searls elegáns fordításában) egy ember útját követjük a méhből a Földre, majd a Földről a túlvilágra, szinte zökkenőmentes átmenetben. Ez tehát nem egy élet története, hanem egy mese az élet kezdetéről és végéről – egy metafizikai kísértettörténet.
A két részből álló könyv egy asszony szülésével kezdődik Holmen szigetén. Olai, a férj, a konyhában várakozik, aggódva, hogy vajon túlélik-e a baba és az anya. Bár szerinte „Isten bizonyára nem akarhatja” ezt, mégis úgy hiszi, hogy „a Sátán épp úgy uralkodik ezen a világon, mint a jó Isten”.
Akárcsak a Szeptológia (2019) című mesterművében, Fosse prózája itt is miszticizmust és egy árnyalt, személyes vallásosságot áraszt.
Olai hisz Isten létezésében, de sosem tudta elhinni, hogy Isten mindenható és mindentudó, ahogy a jámborok mondják. Azonban aznap Isten kerekedik felül: az anya túléli a szülést, és a gyermek, Johannes, egészségesen születik meg.
A második részben, amely főként Johannes szemszögéből íródott, az idős férfi egy különös napját követhetjük nyomon. A halászatból visszavonult Johannes magányos reggelei „szomorúak és elhagyatottak”. Ahogy kilép a házból, a világ körülötte másnak tűnik. Találkozik régi barátjával, a már elhunyt Péterrel, és együtt halásznak. Johannes később összefut lányával, Signe-nel, de kétségbeesik, mert Signe nem látja és nem hallja őt. A történet végén Péter elkíséri Johannest egy helyre, ahol „semmi nem fáj, és minden, amit szeretsz, ott van”.
Fosse különös érzékkel bánik a bánat halk rezdüléseivel; ebben a rövid regényben hatalmas mélységek és fájdalmak rejlenek.
A könyv egyik legdrámaibb meglátása, hogy a halál útjára lépünk már születésünkkor, és mindezt úgy ábrázolja, hogy közben érzékletesen mutatja be az öregkor fájdalmát és melankóliáját – azt az érzést, amikor már csak saját elmúló lényünk marad társaságunk.
Jon Fosse Reggel és este című művét Damion Searls fordította angolra, és a Fitzcarraldo kiadó jelentette meg.
(A cikk a The Guardian magazin írása alapján készült)
