Lassú mozgással változnak a színek
Lassú mozgással változnak a színek, a kabátot szorosabbra húzom, fülemmel neszeket tapogatok. Az út beton, mellette szántóföld, a messzeségben hegyek. Az éj közeleg.
Lassú mozgással változnak a színek, halkul a város, pillednek a szemek, az égen hamarosan világító kis pontok jelennek majd meg. Addig nem maradok, vacsora vár otthon.
Lassú mozgással változnak a színek, és lassú mozgással nő a fű is. Csak legyen, aki lenyírja. Ha mi már nem, mert visszaadtuk a bolygót, talán lesznek még amik lelegelik, ha meg nem, hát, Istenem.
Lassú mozgással változnak a színek, de mióta bűvöli a tudatot? Igen, régóta érzékeljük, de mióta gondolkodunk is rajta? Tűnődésünk hosszú múltra tekint vissza.
Lassú mozgással változnak a színek. Vászonra kívánkozik. Kire bízzuk? Monet? Vagy talán Caspar David Friedrich? Esetleg saját ecset? Nem, nem, saját nem, itt csakis mester jöhet szóba. Herr Friedrich tökéletes lesz. Ha meglenne a száma, hívnám is. A távolba, ahogy belenéz, nem néz úgy senki sem. Elfogult vagyok, tudom. Mint a fiatal vándor a hegyen, aki botjára támaszkodva a ködtengert szemléli csendesen.
Lassú mozgással változnak a színek. Én innen úgy látom, közel az éj, míg a távolban mások épp a hajnali fényben gyönyörködnek. Valaki talán ott is pont a mobiljával rögzíti, fényképezi. Klikk, és zsebre téve már viszi is. Három megabyte-nyi napfelkelte. Itt pedig lemenőben.
Hallgass már el! – bök oldalba képzeletbeli olvasóm, aki itt áll mellettem – fotózd gyorsan le, aztán csak nézzük csöndben – folytatja, és talán igaza is van. Nem kell mindent kommentálni.
Csak nézzük, oké!?
Oké, benne vagyok.
. . .
. . .
. . .
Gyönyörű.
Tényleg az.
Kösz, hogy megmutattad.
Na, szevasz!
Szevasz.
Maradsz még?
Csak egy kicsit.
Oké.
Azért, majd ne felejtsd el felírni: „Lassú mozgással változnak a színek.” Ez tényleg jó mondat. Lehetne vele valamit kezdeni. Vers, szöveg, dal, cikk, bármi, tudod, valami.
Oké.
Szevasz.
Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
Séra András minden írása a Librariuson
