Élményolvasó – Jo Nesbø: Vérségi kötelék
Legutóbbi Hary Hole-regénye, a Vérhold után végleg elbúcsúztam a norvég krimikirálytól, telítődtem vele, olvasói kiégés ért utol, szórakoztatás helyett idegesített egyre izzadtságosabb erőlködése a beteg gyilkos perverziók kieszelésében, miközben egyéb regényei is nagyon ellaposodtak, már hitvány is akadt köztük (az Éjszakai ház), ami meglepett Nesbø szinte teljes munkásságát jól ismerve. Az utolsó igazán izgalmas műve talán A birodalom volt, az Opgard-fivérek izgalmas kisvárosi thrillere.
De most elgyengültem, nem tudtam olyan erős maradni, mint a hanyatló, elmodorosodott Kondor Vilmos-írásokkal kapcsolatos, kitartó örök viszláttal. Egy újabb Hary Hole-regény esetében alighanem maradt volna zárva olvasói sorompóm, de most az Opgard-sztori folytatódott. Azt pedig nem hagytam ki, Nesbø megint elcsábított.
És bizony jól döntöttem, az a helyzet.
A Vérségi kötelékben folytatódik a norvég hegyi kisvárosban élők sztorija, a két testvér bűnökkel terhelt közös múltja mozgatja a logikusan újfent véres eseményeket, s megint szédületes tempójú, csavaros történet születik, ezúttal is a zárkózott báty, Roy szemszögéből, egyes szám első személyben elmesélve.
A vérségi kötelék egy gyűlölet-szeretet skáláján hintázó testvéri kapcsolat sztorija, a gyermekkorba visszanyúló bántalmazások sötét tónusaival, kegyetlenség és ördögi elmésség elegye, amelyben a legaljasabb lépéseket is a hideg logika diktálja, s a majdnem mindent mozgató erőszak alatt kissé perverz módon mégiscsak ott pislákol az érzelem, a szeretet, a jóra való hajlam is.
Szóval a Birodalom és a Vérségi kötelék párregénye a Hary Hole nyomozón kívüli Nesbø-életmű kiemelkedő darabjai – de csak a zseniális Fejvadászok után.
