+ Képzőművészet

A Magyar Festészet Napja több mint 150 kiállítást mutat be

Magyar Festészet Napja

A Magyar Festészet Napja eseménysorozat célja, hogy erősítse a köztudatban a kortárs festészet jelentőségét és hangsúlyozza a szerepét.

Több mint százötven kiállítás és kapcsolódó program várja az érdeklődőket országszerte és határon túl a 22. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozatban november közepéig. Az idei év központi kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz a Pesti Vigadóban.

A hagyomány tisztelete szerves része a Magyar Festészet Napja alapgondolatának – mondta Verebes György Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke a rendezvénysorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A közel másfél hónapon át tartó eseménysorozat célja, hogy országszerte és határon túl is megismertessék a magyar festészetet, felhívják a figyelmet a kortárs magyar festészet értékeire.

Az évente megvalósuló rendezvénysorozatot október 18., Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezik. A programsorozat fókuszában az Élő Magyar Festészet című tárlat áll, amely három generáció képviselőinek munkáit vonultatja fel, az idén a Pesti Vigadó tereiben.

Verebes György elmondta, hogy a rendezvénysorozat folyamatosan bővül, egész októberben csatlakozhatnak hozzá az intézmények és a galériák.

Kiemelte: a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat két nagy egységre tagolható: az alapítvány által saját forrásból megrendezett események, köztük az országos jelentőségű Élő Magyar Festészet tárlat, valamint a csatlakozó kiállítások, amelyek a hazai tárlatok mellett a Kárpát-medence magyarságának művészeti eseményeit is felölelik.

A sajtótájékoztatón Vincze Angéla festőművész ismertette az alapítvány saját szervezésű programjait, ezek között van egyebek mellett a Vízivárosi Galériában október 11-én nyíló Miniképek című kiállítás, az október 12-én nyíló Élő Magyar Festészet című országos, központi tárlat, továbbá a Vigadó alagsorában megvalósuló Kurátorok és Kortárs magyar üvegfestészet című tárlat.

A Kurátorok kiállítás a Magyar Festészet Napja valaha volt kurátorainak műveit mutatja be, huszonkét művész alkotásai jelennek meg a tárlaton, kurátora Hudatsek László festőművész. A Kortárs magyar üvegfestészet kiállítás kurátora Czifrák László szilikátművész.

Verebes György elmondta: a programsorozat fő kiállítása, az Élő Magyar Festészet című tárlat hosszú évek óta három magyar festőgeneráció műveit vonultatja fel. A fiatal korcsoportot a 40 év alattiak, a középgenerációt a 40 és 70 év közöttiek, a doyenek korcsoportját pedig a 70 év felettiek képviselik. A központi kiállításnak minden évben más helyszín ad otthont.

Horváth Dániel festőművész az eseményen arról beszélt, hogy a mai világban oly elterjedt mesterséges intelligenciától nem kell tartania a művészeknek. Mint mondta, az emberek a kisebb hibák ellenére is sokkal izgalmasabb alkotásokat hoznak létre, mint az AI.

Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetőjeként felhívta a figyelmet az október 19-én kezdődő Képzőművészeti Ünnep programsorozatra Szolnokon, amely közel 15 éve a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat szerves része.

A Magyar Festészet Napja eseménysorozat célja, hogy erősítse a köztudatban a kortárs festészet jelentőségét és hangsúlyozza szerepét a hazai kulturális életben, miközben a szakma képviselőit összefogja, erősíti a művészközösséget.

A több mint egy hónapon át tartó rendezvénysorozathoz egész októberben csatlakozhatnak az intézmények és galériák országszerte és határon túl, kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, kiadvány bemutatókkal, szimpóziumokkal, kerekasztal beszélgetésekkel és társművészeti rendezvényekkel. Az esemény honlapján, a www.festeszetnapja.hu címen megtalálható programok kínálata így folyamatosan frissül.

Népszerűek

To Top