+ Színház

Balla Eszter kapta a Kaszás Attila-díjat

Balla Eszter

A Kaszás Attila-díjra idén három színésznőt, Balla Eszter mellett Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték.

Borítókép: Budapest, 2024. augusztus 30. Balla Eszter, a 6SZÍN társulat színésze (középen), miután átvette a Kaszás Attila-díjat a Szegedi Nemzeti Színházban 2024. augusztus 30-án. Mellette a díj másik két jelöltje, Ecsedi Erzsébet (jobbra) és Tóth Ildikó. MTI/Lehoczky Péter

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek számára az egyik legfontosabb elismerés, a jelöltek ugyanis három szinten – a saját társulatukban, a szakmán belül és a közönség előtt – is megméretik magukat. A díjra idén három színésznőt, Balla Eszter mellett Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a díjátadó gálán azt mondta, az esemény alkalmat ad arra is, hogy „tisztelegjünk egy olyan művész előtt, aki örök nyomot, lenyomatot hagyott minden magyar életében, minden magyar szívében, lelkében.”

Hozzátette, Kaszás Attila megértette mindenkivel, hogy a színház különleges hely, ahol a valóság és a képzelet találkozik.

Balla Eszter

Balla Eszter, a 6SZÍN társulat színésze, miután átvette a Kaszás Attila-díjat a Szegedi Nemzeti Színházban 2024. augusztus 30-án.MTI/Lehoczky Péter

A róla elnevezett elismerés olyan művészeknek jár, akik nemcsak a színpadon, hanem a színházi közösségen belül is példamutatók, és ez a díj nemcsak egyéni teljesítmények elismerése, hanem üzenet is: a színház értékadó közösségi művészeti forma, ahol az együttműködés, a tisztelet és az alázat a siker alapja – hangsúlyozta a miniszter.

Hankó Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy kultúránk egyik alappillére a színház, hiszen „színjátszás nélkül nem beszélhetünk magyar kultúráról, kultúra nélkül pedig nem beszélhetünk magyarságról, hitről, értékről, nemzeti identitásról”.

Ahhoz, hogy büszke nemzetként több mint ezer éve meg tudjunk maradni itt magyarnak a Kárpát-medencében, nemcsak híres kardokra, hitre és kitartásra volt szükség, hanem „arra a kovászra is, amely eggyé forrasztotta az itt élőket, és amely most is láthatatlan módon kapcsolja össze a magyarokat, bárhol is éljenek a nagyvilágban” – tette hozzá.

Azt mondta, az idei Kaszás Attila-díj jelöltjei mindannyian olyan művészek, akik mélyen elkötelezettek a színház iránt, és akik a mindennapjaikban is hozzájárulnak a közösség építéséhez és gazdagításához. Kiemelte: „ők azok, akik a bennük lévő tűzzel, jéggel, tapasztalattal, hittel, szívvel és értékformáló bölcsességgel inspirálják mind a közönséget, mind pedig kollégáikat”.

A díj minden évben egy kisplasztika, amelyet Kaszás Attila ihletett. Az alkotás Paulikovics Iván szobrászművész munkája. Az elismerés anyagi megbecsüléssel is jár, mind a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), mind pedig a díj meghirdetését támogató Raiffeisen Bank jelentős pénzjutalomban részesíti a díjazottat.

A 2008-ban alapított díj a KIM, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg.

Az elismerést a korábbi években Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András, Harsányi Attila és Csankó Zoltán vehette át.

Balla Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után játszott a Nemzeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Új Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, állandó tagja volt a budapesti Madách Színháznak és a Déryné Vándorszíntársulatnak. Számos filmszerepben is látható volt, többek közt a Moszkva tér című alkotásban és a Kontrollban. Jelenleg a Centrál Színház társulatának tagja.

Népszerűek

To Top