Cyril Gely: Hasadás, Trend kiadó, 2024, 200 oldal, itt a kedvezményes ár
Cyril Gely francia szerző magyarul megjelent regénye csupán pár óra leforgását, egyetlen párbeszédet ír le, de abban benne van két teljes emberi sors, két tudós élete, akik a huszadik század legviharosabb évtizedeiben tették meg az emberiség egyik legnagyobb felfedezését.
Valós szereplők, valós események, valós helyszínek és adatok és egy teljesen fiktív párbeszéd.
1946, Stockholm. Otto Hahn német kémikus éppen szállodájában készülődik, hogy átvegye Nobel-díját, amelyet a maghasadás felfedezéséért ítélnek neki. A tudós szobáját katonák őrzik, ugyanis olyan tudást birtokol, amelyet ezekben a bizonytalan években fegyverrel kell védeni.
Lisa Meitner osztrák fizikus, ekkor már nyolc éve Svédországban él, ahová 1938-ban menekült Berlinből, amikor is zsidó származása miatt nem maradhatott tovább Németországban. A két tudós évtizedeken át együtt dolgozott Németországban, együtt végeztek el minden olyan kutatást, amely Otto Hahn-t elvezette a maghasadás felfedezéséhez.
Nyolc év után először találkoznak újra személyesen Stockholmban, Lisa Meitner meglátogatja Hahn-t a hotelszobában. Ekkor indul az a feszültségekkel teli párbeszéd, amely a regény cselekményét adja.
A konfliktus a két tudós eltérő múltértelmezéséből fakad, az elbeszélő pedig nem tesz igazságot, nincs győztese és vesztese a szópárbajnak. Ahogy a könyv mottójában is írja: „Sokféle igazságból áll a világ.”
A bizottság úgy ítéli oda Otto Hahn-nak a díjat, hogy sehol említést sem tesznek Lise Meitnerről, aki nélkül ez a felfedezés sosem jött volna létre. Lise miután elmenekült Berlinből, levelekkel segítette Otto kutatását és a jelenség leírásához is ő vezette el a kémikust.
A beszélgetésből kiderül, hogy Lise mekkora utat járt be, hogy nőként fizikus lehessen, kezdetben senki sem vette komolyan, a kutatóintézetben ő volt az első nő, nem kaphatott rendes laboratóriumot, a szomszédos étterembe kellett mosdóba járni, mert a kutatóintézetben nem volt női wc. Bár idős korára elismert fizikus lett, az üvegplafon számára sosem törhetett át, a Nobel-díjat nem kapta meg.
Lisenek nem csak az volt a „bűne”, hogy nőnek született, de zsidó származása miatt a legaktívabb kutató évei alatt folyamatos megpróbáltatásokat, megaláztatást és mellőzöttséget kellett elszenvednie, majd amikor már az élete is veszélyben forgott Hahn segítségével el kellett hagynia Berlint. Pont akkor, amikor már csak pár lépés választotta el őket a maghasadás felfedezésétől.
Svédországban a semmiből kellett újjáépíteni karrierjét, elölről kellett kezdenie minden küzdelmet, amelyet Németországban egyszer már megharcolt.
A könyv olyan komoly erkölcsi kérdéseket is feszeget, hogy mennyiben járult hozzá a két tudós munkája az atombomba feltalálásához és az azt követő szörnyű pusztuláshoz, vagy mi az az elfogadható magatartásforma, amelyet egy tudós képviselhetett a náci rezsimmel szemben. Hogyan lavíroztak, hogy ne legyenek kiszolgálói a rendszernek, de a kutatásaikkal se kelljen felhagyniuk. A kérdésekre nincsenek válaszok, a két szereplő nézőpontjait ütközteti a szerző.
Két embert látunk, akik nem tökéletesek, de megszállottjai a tudománynak, és azért képesek mindent feláldozni, magánéletet, biztonságot, de akár még egymást is. Két nagy koponya, akik külön-külön nem funkcionálnak. A regény erről a különös kapcsolatról is szól, amely nem szerelem, nem házasság, nem barátság, hanem valami egészen megfoghatatlan, talán csak kémiai kötésekkel leírható kapcsolat.
Cyril Gely történetét nemrég a Rózsavölgyi Szalonban is bemutatták A Díj címmel, az előadás maga a szerző is megtekintette. Nem meglepő, hogy a mű hamar színpadra került, a drámai feszültségekkel teli párbeszéd tökéletes alapanyag egy jó színpadi előadásnak.
