Élményolvasó – Caroline de Gruyter: Nem lesz jobb – Utazások a Habsburg Birodalomban és az Európai Unióban
Politikai és útiesszé keverékét ígérte ez a kötet, amely elkerülte volna figyelmemet, ha nem olvasom a kiváló Lakatos Juli elismerő sorait róla – így hát kézbe vettem, mivel a Monarchia-tematika érdekel, s kedves Triesztem is feltűnik lapjain.
Rám azonban sajnos nem ragadt át a lelkesedés a vezető holland újságírónő könyvében elmélyedve, sőt, ellenkezőleg: egyre jobban untatott, ahogy haladtam benne – körbe-körbe, mert erősen megkérdőjelezhető, s cseppet sem bizonyított, bár jól hangzó alaptézise (mely szerint nagy a hasonlóság a Habsburgok birodalma és az EU működése között) közhelyes meglátások ismétlődéseivel operál, a redundancia pedig roppant idegesítő idővel.
Adott egy európai felsőközéphez tartozó, kellemes tudósítói életet élő polgár, rovatvezető, akit kidekorált a holland sajtó kitüntetésekkel, s aki brüsszeli évek után bécsi állomáshelyén szüli meg e mű alapjait, egyfajta kedélyes szellemi barangolás térben és időben, ami a Habsburg-derűt veti össze az uniós borúval, hogy jobb kedvre derítse az olvasót.
Csakhogy az alapállítás az EU és a Monarchia hasonlóságáról megragad néhány vitatható párhuzamnál (nehézkes döntéshozatal, politikai halogatás, gyenge hadsereg), miközben nem lesz itt semmiféle utazás a birodalom hajdani izgalmas vidékein, jobbára Bécs elegáns belvárosában időzünk kávéházakban a megfejtések után kutatva, a szerző lényegében uniós tudósítói munkája melléktermékeként a buborékban marad az almás rétes mellett.
Trieszt például két oldal bédekker-szintű összefoglalás (kábé James Joyce, multikulti, bécsi építészet, hajdani gazdagság, Magris), Budapest egy ebéd egy arisztokratával. És itt elértünk a másik fő gyengeségéhez: a szereplőválasztáshoz.
A Nem lesz jobb néhány bürokrata és kutató megkérdezésén túl végeláthatatlan haboskávézás számtalan kedves vagy éppen mogorva öreg arisztokratával, ütődött gróffal, lökött herceggel, de akad kókler Habsburg is, aki a holland újságírónő korábbi cikkét olvassa fel saját geopolitikai előadásaként (ez a legviccesebb és egyben legérdekesebb jelenet a könyvben). Egészében az unalmas, de jó tanuló diák leckefelmondása ez az egész, a bécsi évek alatt elolvasott irodalom (kis Joseph Roth, kis Stefan Zweig, némi Musil, csipetnyi Grillparzer, rá kevéske tejszínhab) idecitálgatásával.
Ez a könyv számomra felületes és érdektelen újságírói produktum, címe a fejezetekben csüggedve haladva egyre tökéletesebb.
De hogy ne legyek csupán negatív, mondok ellenkező holland példát is rokon műfajban: tessék bátran elolvasni az élő Európa témájában a remek történész, Geert Mak szintén napilapnak készült történeti mélységű, jó stílusú útirajzát (a nem túl eredeti Európa címmel), na az izgalmas, alapos, okos munka.
