+ Film

Lengyel Ferenc, Szervét Tibor, Pokorny Lia – Parkoló

parkoló

A Parkoló című filmet ma este, azaz augusztus 22-én láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perces kezdettel. A filmet másnap megismétlik.

A Parkoló című film rövid ismertetője:

Légiós kemény ember, de egyben érzékeny is. Egy parkolót vezet az üres foghíjtelken a pesti bérházak rengetegében, a tűzfalak tövében és védelmében. Lakókocsiban él, télen-nyáron ez az otthona. Jól érzi itt magát, számára csak az általa kialakított nyugalom számít, ez az a hely, ahol otthon van.

Amikor egy új kuncsaft érkezik, aki nemcsak 1968-as Ford Mustangjával kelt feltűnést, de öltözködése és viselkedése is elüt az itt élőktől, a Légiós nyugodt világa kizökken a tengelyéből.

Imre gazdag üzletember, aki csak egyetlen hatalmat ismer, a pénz hatalmát. A legjobb helyet szeretné féltett autójának, az egyetlen árnyékos részt ezen az udvaron. Az egyetlen helyet, amit a Légiós nem ad ki.

Imre először csak határozottan, de finoman próbálkozik, de mivel ez nem vezet eredményre, egyre jobban bedurvul. Ekkor egy változatos, meglepetésekkel teli párbaj alakul ki a két férfi között, ami egyre durvább lesz.

Két magányos ember küzdelme, akiknek szembe kell nézniük saját élethazugságaikkal és a múltjuk fájdalmas sebeivel.

A 2014-ben készült 92 perces magyar játékfilmet Miklauzic Bence rendezte, a forgatókönyvet hárman írták: Hegedűs Bálint, Lengyel Ferenc, Miklauzic Bence. Producerek: Angelusz Iván, Reich Péter.

A Parkoló című filmet ma este, azaz augusztus 22-én láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perces kezdettel. A filmet másnap megismétlik ugyanezen a csatornán 23 óra 30-kor. A Parkoló című filmet megnézheted a videa.hu oldalán is.

Ha szeretnél a legfrissebb ma esti filmajánlónkról értesülni, akkor mentsd el ezt a linket, ezen mindent megtalálsz: https://librarius.hu/tag/film-ma-estere/. A legtöbb ajánlott filmünk megnézhető az interneten is, tehát ezen a linken valójában egy egész nagy filmtárat találsz.

Népszerűek

To Top