+ Irodalom

Ady Endre, Áprily Lajos, Juhász Ferenc versei szólnak a kisföldalatti állomásain

für anikó kisföldalatti

Ismét verseket hallhatnak az utasok a kisföldalatti állomásain hétfőtől egy héten át, az idén már harmadszor, egyben utoljára.

Ismét verseket hallhatnak az utasok a kisföldalatti állomásain hétfőtől egy héten át, az idén már harmadszor, egyben utoljára – írta a BKV Zrt. hétfőn.

A közlekedési társaság közölte, a Millenniumi Földalatti Vasút hangos utastájékoztató rendszere egy hétre újra a kultúraközvetítés eszközévé is válik.

A peronon várakozó utasok a kortárs és a klasszikus magyar költészet remekeit hallgathatják meg a szerzők és neves előadók tolmácsolásában.

A BKV rendszeresen támogat értékteremtő és edukációs kulturális projekteket. Eszközeivel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a kulturális értékek a szélesebb közönséghez is eljuthassanak.

A társaság ezért csatlakozott az idén is a Vers a peronon nyári programsorozathoz, így már júniusban és júliusban is versek szólaltak meg a kisföldalatti állomásain.

Augusztus 19. és 25. között a cég az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködéssel közösen többek mellett Ady Endre, Áprily Lajos, Juhász Ferenc vagy éppen a kortársak közül Kukorelly Endre műveit mutatja be.

A legfrissebb irodalmi hírek

Népszerűek

To Top