+ Film

Monori Lili, Láng Annamária, Padmé Hamdemir – Evolúció

evolúció

Az Evolúció című filmet ma este, azaz augusztus 6-án láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 23 órai kezdettel.

A történet örökül kapott traumákról és azok feldolgozásának lehetőségeiről szól.

Egy család három generációját ismerhetjük meg a második világháborútól a modern Berlin megépüléséig. Életük mintha egy helyben toporogna, ahogy képtelenek feldolgozni traumáikat.

Az Evolúcuó Mundruczó Kornél nyolcadik nagyjátékfilmje, amely ismét egy lélektanilag mélly és lebilincselő dráma. A rendező a forgatókönyvet Wéber Katával közösen írta, akivel korábban az Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman című alkotáson is dolgoztak.

2019-ben mutatták be a németországi Ruhrtriennale színházi fesztiválon a Proton Színház Evolúció című színdarabját, amelyet Ligeti György fájdalmasan komor és túlvilági kompozíciója, a Requiem ihletett. A film ebből készült.

Az Evolúció című filmet ma este, azaz augusztus 6-án láthatod a Magyar Mozi TV csatornáján 23 órai kezdettel. A filmet megismétlik ugyanezen a csatornán augusztus 9-én 1 órai kezdettel. A filmet láthatod jelenleg a youtube-on is.

Ha szeretnél a legfrissebb ma esti filmajánlónkról értesülni, akkor mentsd el ezt a linket, ezen mindent megtalálsz: https://librarius.hu/tag/film-ma-estere/. A legtöbb ajánlott filmünk megnézhető az interneten is, tehát ezen a linken valójában egy egész nagy filmtárat találsz.

Népszerűek

To Top