A szétesett elmémet épp hogy csak össze tudtam kanalazni az elmúlt évben az Azahriah-val kapcsolatos földöntúli találkozások után, lábadozó fázisban vagyok még mindig a súlyos élmények kapcsán. A Librarius olvasói talán emlékeznek is ezekre, hiszen három fejezetként került publikálásra: 1) A megfejtésre vágyó Azahriah-Galaxis 2) Azahriah, az éjszakai látogató 3) Azahriah füstjétől szédül az erdő
Az idei nyár pihentető heteiben próbáltam tehát összeszedni a darabokra szétesett elmémet, amikor Azahriah ismét felforgatta az életemet. Csak a mostani esetben többen voltak, nem egyedül hozta el a felfordulást. Hárman jöttek el értem: Azahriah, Desh, és YoungFly. Hónom alá nyúltak, felkaroltak, torkomba tokaji bort nyomtak, aztán meg se álltunk, míg el nem értünk Pannónia dombjai közé, ahol nem hittem a szememnek.
Ezek a 21. századi modern csibészek egy igazán régimódi, hagyományos szőlőszüretre vittek el a youtube szekerükkel. Azt sem tudtam, hol vagyok, amikor a tudatom hátsó sarkában érzékeltem, hogy a legújabb klipjüket látom:
Benne a múltam / Jövőm a reneszánsz / Dobban a szívem / Dallamot generál – kezdte a nóta, és már az első ütemek magukkal ragadtak. Napsütés, friss levegő, vidám emberek, falusi szüret van készülőben, jó hangulat a levegőben.
Nem tudom, hogy a torkomon lenyomott bor hatására, vagy a dallam kellemes hullámzására, de mintha egy direkten túltolt, kissé giccses megjelenése lenne a karaktereknek és az egész jelenetnek, de nem bánom! Ki bánja ezt, ha őszinte vidámság van, mulatság, béke, idill, szőlő, must, lopott csókok, bájosság és magyarság. (egy kis kikacsintással)
Pannónia mindig hazavár – hallhatjuk a refrénben, és bármilyen messzire is szakadt a hazánkfia, bármilyen kozmopolita is lett belőle, a világpolgár szívének legmélyén mégis meghúzódik valami honvágyszerű idilli derengés. A teremtés, a születés, az ősi anyaöl, a közös anyaföld. Egy lágy fuvallat, ami visszamutat valami régibe, valami gyermekibe, eredetibe, egy fa mélybe nyúló gyökérzetének leírhatatlan világába. A nagybajuszú öregek és a sokat látott mamák táncos szüreti vigalmába, ahol összeölelkezve generációk hörpintenek a föld nedűjéből, metszik, művelik, és szüretelik együtt a szőlőt. Az insta világ előtti idill, a modernitáshoz nem kötődő ősi állapot, fiatalság, vágyak, szerelmek, munka és vidámság.
A kiskamaszok derengő tudatával érkezik az ember egy nagyobb közösségbe, a felnőttek világába, hogy aztán tapasztalt öregként adja át magát egy olyan kulturális hullámzásnak ott a domboldalon, ami túlmutat egy emberi életen. Generációk hosszú sora koptatja szorgalmasan a hagyományok padját, amíg aztán végül mégiscsak a skanzenben helyezik el egy letűnőben lévő világ kellékeit. Lassú folyamatok ezek, természetesen, lassan dolgozik a szőlőprés, lassan változik a kultúra és a hagyomány.
A három csibész mégis mesterien gyönyörű emléket állít valami olyannak, amiről azt hittük, hogy ők képtelenek, mert nem oda tartoznak. Ám mégis. Lényük egy része igenis, mégis. Érzik, tudják, keverik, kavarják, és aztán előadják. Tévednek, akik azt hiszik, hogy egyoldalúak az emberek. Csak ilyenek, vagy olyanok. Sok minden megfér egy emberen belül. A cola, a konyak, a whiskey, a smoothie, a latte, a víz, a fröccs, a bor, a bajusz, a pajesz, a felhőkarcoló és a présház, a komolykodás és a mulatság.
Sok feldolgozási módja van az életnek. Ima, meditáció, terápia, fitness, drogok, depresszió, mániák és egyebek, hiszen nehéz dolgokkal szembesülünk nap, mint nap. Történelmünk során sokszor megélhettük már, ahogy a legfőbb csibész is mondja: Én nekem egy hazám van / Egy csodás hazám, hogy semmi pénzért / és semmi áron soha nem adnám / Mert ez tesz részben azzá, akik vagyunk / A zsarnokok birtokán egy kis faház. Mindent elmondó sorok ezek. A népi költő meglátása, élettapasztalata és üzenete. Mit tudunk vele kezdeni? Hmm… Aki tudja, szóljon, addig pedig marad a szüret, a szép lányok, a szőlő és a bor, a munka és a vidámság.
A klipnek vége. Leáll a tánc, megpihen a hegedű, a must hordóba kerül, távoznak az öregek, alszanak a lányok és a legények, a táj fölött naplemente, csönd, enyhe szél, a föld pedig forog tovább.
Pannónia, mindig hazavár / Ahogyan a szívem, de azt sose kéri, hogy maradjál.
Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
