+ Színház

Tim Robbins Oscar-díjas színész Debrecenbe érkezik

Tim Robbins

Tim Robbins a Topsy Turvy színművet a pandémia alatt írta, az ihlette. A történet egy görög kórusról szól…

Tim Robbins Oscar- és Golden Globe-díjas színész látogat társulatával Debrecenbe: a The Actors’ Gang két estén át, szeptember 18-án és 19-én vendégszerepel a Topsy Turvy (Ramazuri) című előadással a Csokonai Nemzeti Színházban – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón pénteken a debreceni teátrumban.

Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere a vendégszereplésről azt mondta, izgalmas, különleges darabbal érkezik a Los Angeles-i társulat Debrecenbe, ahol még nem járt „igazi hollywoodi legenda”. Hozzátette: a társulat először érkezik Magyarországra, és csak Debrecenben mutatják be a darabot.

Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Színház igazgatója jelezte: örömmel adnak helyet a bemutatónak, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Csokonai Teátrum színpadán lép fel Tim Robbins társulata.

Vida Virág Debrecenből elszármazott, Los Angelesben élő kulturális újságíró, akinek a közreműködésével érkezik a társulat a városba, felidézte: a Tim Robbins társulatában játszó magyar Kiss Dóra révén ismerkedett meg az Oscar-díjas színész-rendezővel, aki a társulatával már szinte az egész világot bejárta, de Magyarországon még nem léptek fel. Vida Virág kezdeményezésére mutatkoznak be Debrecenben, ahova Poznanból, egy fesztiválról érkeznek.

A sajtótájékoztatón elhangzot: Tim Robbins negyvenhárom évvel ezelőtt, 1981-ben alapította meg Los Angelesben a The Actors’ Gang társulatot. Állandó játszóhelyük az amerikai város Culver City negyedében van, de a világ számos pontján vendégszerepeltek már. Művészeti vezetőjük, számos előadásuk írója, rendezője és zeneszerzője Tim Robbins.

Tim Robbins számtalan hollywoodi alkotásban volt látható, például a Remény rabjai (1994) című filmben Morgan Freemannel együtt, vagy a Titokzatos folyó (2003) címűben, amelyért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, valamint Golden Globe-díjat kapott. Emellett két másik filmért, A játékos (1993) és a Rövidre vágva (1994) című filmben játszott szerepéért nyert el Golden Globe-díjat. A Ments meg, Uram című filmért rendezőként jelölték az Oscar-díjra – ismertették a tájékoztató sajtóanyagában.

Tim Robbins a Topsy Turvy színművet a pandémia alatt írta, az ihlette. A történet egy görög kórusról szól, amelynek tagjai a pandémia megfékezésére bevezetett korlátozások miatt nem találkozhatnak. A kórus kettészakad, van, aki továbbra is személyesen (titokban) próbálna, más viszont szabálykövető szeretne maradni. A színmű „valós” szála mellett megjelenik egy metaforikus vonal is a görög istenek megjelenésével.

A színdarab nyelvezete humoros, de mély mondanivalót hordoz. A darab 1 óra 45 perc szünet nélkül, amit magyarul feliratoznak. Bár maga Tim Robbins nem szerepel a darabban, az előadást követően lehetőség nyílik egy színpadi beszélgetésre, amelynek keretében a nézők kérdéseket tehetnek fel neki.

Tim Robbins a sajtótájékoztatóra küldött videóüzenetében úgy fogalmazott: nagyon várja ő és a társulat a találkozást Debrecenben.

„Nagyon várjuk, hogy megosszuk veletek a történetet, hogy egy légtérben lehessünk, közösséget vállalva veletek, megteremtve a párbeszéd lehetőségét, megbeszélni mindent, ami fontos ezekben a nehéz időkben” – üzente.

A Topsy Turvy című előadásra már vásárolhatók jegyek online és a Csokonai Színház jegypénztáraiban.

A legfrissebb színházi hírek

Népszerűek

To Top