A legjobb rendező díját nyerte el Tóth Barnabás Mesterjátszma című pszichothrillere a Stony Brook Filmfesztiválon, New York államban a hétvégén – írta a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden.
A közleményben kiemelték, hogy a 29. alkalommal megrendezett független rövid- és nagyjátékfilmeket felvonultató amerikai fesztiválon nagy sikert aratott Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációja, a Váradi Gergely és Hajduk Károly főszereplésével készült pszichothriller.
A szemlén 36 alkotást mutattak be 19 országból.
Tóth Barnabás filmjében Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni Magyarországot 1956 novemberében. A fiatal pár mellett az egyház felbecsülhetetlen értékű ereklyéi is a nyugati határ, a szabad világ felé tartanak, amelyek útját B-ből (Hajduk Károly), a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni.
A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, amelyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét.
A Mesterjátszma című pszichothriller írója Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor, producere Szurmay János, Szabó Máté, Ruzsinszki Ádám és Nikolits György. Az operatőr Másik Szőke András, a vágó Szalai Károly, a zeneszerző Keresztes Gábor.
A film a Nemzeti Filmintézet, az Origo Film Group Zrt. támogatásával, az Innoplay produkciójában és Romwalter Judit koproducer jóvoltából a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült.
A hazai mozikban tavaly bemutatott Mesterjátszma a tervek szerint ősszel lesz látható a Filmio kínálatában.
Tóth Barnabás rendezővel itt készítettünk interjút a filmről:
A Covid járvány ideje alatt készült a film. Milyen nehézségeket jelentett ez nektek?
Szörnyű volt, minden reggel kötelezően az összes stábtagot tesztelték, és ez egy száz feletti létszámot jelentett. Ha valamelyik szöveges színész kiesett volna két hétre, akkor az egész forgatás összeomlik. Huszonöt napunk volt, és mindenből kicsúsztunk volna, ha ez megtörténik. Lelkileg nyomasztott minket, hogy a maszk miatt, amit a színészeken kívül mindenki viselt, állandóan csak szemeket láttunk, de egész arcokat nem. Így nem tudtuk leolvasni az arcokról, hogy pontosan mit érez a másik, olyan is volt, hogy amikor egy alkalommal öten-hatan közösen néztük a film egyik képét és elemeztük, nem lehetett eldönteni, hogy éppen ki beszél. Van egy lassú, alattomos és lélekölő ereje ennek a maszknak, és ez alól a hatás alól nem tudtunk kibújni.
