Egy kocsmázás utáni verekedésben Csaba (Eperjes Károly) előkapja a rugós kését. 28 hónapot tölt a sitten. Mire szabadul, felesége, Éva (Erdőss Mariann) már Miklóssal (Andorai Péter) él a közös lakásban.
Csabának nincs hova mennie, így mostantól kénytelenek hárman osztozni a két szobán.
Szomjas György mesterien fokozza a feszültséget szereplői körül, miközben látszólag nem történik semmi rendkívüli, Eperjes pedig önmagához képest szinte visszafogott, de talán éppen ezért élete egyik legzseniálisabb alakítását nyújtja.
Az 1983-ban készült 85 perces magyar filmdráma rendezője Szomjas György volt, aki a forgatókönyvet Grunwalsky Ferenc és Vásárhelyi Miklós társaságában írta. A film zenéjét Somló Tamás szerezte. Operatőr: Grunwalsky Ferenc.
A Könnyű testi sértés című film ma este, azaz július 23-án láthatod a Direct One csatornáján 21 órai kezdettel. A filmet megismétlik ugyanezen a csatornán július 25-én 18 óra 40-kor, és július 27-én 18 óra 30 perckor.
Ha szeretnél a legfrissebb ma esti filmajánlónkról értesülni, akkor mentsd el ezt a linket, ezen mindent megtalálsz: https://librarius.hu/tag/film-ma-estere/. A legtöbb ajánlott filmünk megnézhető az interneten is, tehát ezen a linken valójában egy egész nagy filmtárat találsz.