Nagyon izgalmas kiállítás nyílik a pécsi Janus Pannonius Múzeum fenntartásában üzemelő Múzeum Galériában: Keserü Ilona és Kun Fruzsina képei lesznek egymás mellé állítva egy izgalmas koncepcióban, Kocsis Katica esztéta kurátorságában.
Megnyitó: augusztus 2. 18:00, ahol Kun Fruzsina, valamint a kurátor is jelen lesz.
Keserü Ilona és Kun Fruzsina személyét nem a klasszikus értelemben vett mester és tanítvány viszony köti össze, azonban mégis több szálon kapcsolódnak egymáshoz.
Mindkettejük számára fontos személy volt Martyn Ferenc, az École de Paris tagja, aki az 1940-es évek közepén tért vissza Magyarországra. Keserü Ilona nála sajátította el a rajz alapjait.
„Abban, hogy én mást kezdtem csinálni, mint generációm tagjai, nagy szerepe volt annak, hogy volt egy olyan mesterem, Martyn Ferenc, aki a korabeli európai modernizmusnak tagja volt. Úgy jött haza a második világháború alatt Párizsból, hogy hozta magával a kezében, fejében, képeiben mindazt, amit kint az Abstraction-Création csoport tagjaként magába szívott. Én pedig, mint a tanítványa, így első kézből kaptam egy kiindulási területet. Az ő életműve talaja volt annak, ahonnan én táplálkozni tudtam, ez beleszívódott a legkorábbi munkáimba. Martynnal sokat beszélgettünk, mindenről. Valamilyen értelemben univerzális interpretációban hallottam a dolgokat, realitása volt egy egyetemességhez való tartozásnak, persze ez nem könnyítette meg a dolgokat”.
Kun Fruzsinának is fontos kapcsolata volt Martynnal.
„Mivel nagymamámnak jóbarátja volt, sokat lehettem náluk és időnként ők is meglátogattak minket. Úgy emlékszem rá, mint egy kedves bácsira, akivel lehetett rajzolni meg gyurmázni, egyszer pedig még húsvéti tojást is festett nekem. Aztán rajta keresztül kerültem el Keserü Ilonához is, először tizennyolc évesen, mert a nagymamám Martynon keresztül ismerte őt, ő küldött hozzá. Azt mondták, hogy megnézi a rajzaim, de csak keveset fog velem beszélgetni. Ehhez képet több órán keresztül ott voltam nála, ő volt az első, aki egészen másképpen állt a munkáimhoz. Akkoriban nagyon sok krokit készítettem, ezeket vittem el hozzá, ő pedig egy fénymásolóval elkezdte felnagyítani a vonalaim, hogy lássa, milyen szépek”.
Néhány évente aztán eljárt hozzá, megmutatni, hogyan alakulnak a vonalai, hogyan fejlődik a képzőművészeti tudása.
„A különböző élethelyzeteimben mindig meglátogattam, és amiket mondott, azok mindig jobban meg tudtak érinteni, mint amiket az egyetemen a mestereim javasoltak, pedig nekik is rengeteget köszönhetek. A diplomázást követően is jártam nála, mondtam neki, hogy mennyire élvezem, magát a festést, amikor kenem a festéket a vásznon, ő meg valami ilyesmit mondott, hogy »Magának akkor már annyi.«. Ez a mondat sokat segített például akkor is, amikor egyedülálló, kisgyerekes anyukaként otthon illusztráltam, hogy fogok én még festeni”.
Kamaszként még nem értette a művészetét, Kun Fruzsinának tizennyolc évesen kellett még pár év, hogy közel kerüljön ezekhez a vibráló munkákhoz. „El kellett rugaszkodnom attól, hogy mennyire jó vagyok a tanulmányrajzban, és tulajdonképpen Keserü Ilona segített abban is, hogy megérezzem, miben áll a színek ereje”.
A színek tekintetében elvitathatatlan a kettejük közötti kapocs, bár Kunnak sosem állt szándékában, hogy utánozza Keserü művészetét. „Ő egy példakép, példát mutatott, miközben folytonosan inspirált is, sőt: ösztönzött arra, hogy fessek sokat, hogy a technikám is fejlődhessen”.
A legfrissebb képzőművészeti hírek
