Számos költő írt gyönyörű verseket a hőség pokláról, de ha egy konkrét példát keresünk, Emily Dickinson amerikai költőnő „A Narrow Fellow in the Grass” című verse remek választás lehet. Bár a vers központi témája egy kígyó, a hőség és a nyári nap melegének érzékeltetése is fontos szerepet kap benne.
Egy vékony fickó a fűben
Egy vékony fickó a fűben
Cikázik, elsiet;
Találkoztál már véle – nem?
Váratlan ád jelet.
Mint fésűtől, tárul a fű,
Foltos nyíl villan át;
S lábadnál újra visszahull
És szétnyílik odább.
Szereti a szittyós talajt,
A hűs, nyirkos helyet,
Mennyi hajnalban, hajdanán,
Mezítlábas gyerek,
Megpillantottam, vélve, hogy
Kifont ostorsudár
Moccant, összekunkorodott,
Nem látom soha már.
Sok vad fajzatot ismerek
És engem is azok,
Érzek irántuk rengeteg
Rokon-indulatot,
De ha e fickót láthatom,
Másokkal, vagy magam:
Elakad a lélegzetem,
Csontomba fagy suhan.
Weöres Sándor fordítása
Egy másik ismert példa William Shakespeare 18. szonettje („Shall I compare thee to a summer’s day?”), amely a nyári nap szépségét és melegét idézi fel. Shakespeare gyönyörűen ír a hőségről és annak hatásairól.
XVIII. szonett
Egy nyári naphoz hasonlítsalak?
Te kedvesebb vagy, s rendületlenebb.
Május bimbói közt már szél arat,
S közelgő őszi dátum integet;
Az égi szem hol perzsel, hol megint
Arany tüzére felhő fátyla hull;
Szilaj szeszély, vagy vastörvény szerint
Mindaz mi szépség, rendre megfakul;
De hervadatlan a Te friss nyarad,
Szépséged kertje mindig zöldelő,
Halál fölötted győztes nem marad,
Örök sorokban, fényed egyre nő:
Míg ember szája szól, és lát szeme,
Él majd e versem, és élsz benne Te.
Mészöly Dezső fordítása
Magyar irodalomból pedig Kosztolányi Dezső „A nyár” című verse említhető, ahol a nyári meleg és annak varázsa jelenik meg gyönyörűen megfogalmazott sorokban.
A NYÁR
A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.
S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.
Zokogva már hülő keblére fekszem
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom…
1904
