DrMáriás szombaton a Facebookon tett bejelentést festményei eltulajdonításáról, amelyek egy felújítás alatt lévő irodaépületben voltak.
A Facebook-bejegyzést itt közöljük:
Ellopták a Nyomj rám egy lájkot! – Sztálin, az Év Menedzsere és a Sakkozó című festményeket
Egy budapesti irodaház felújítása során ellopták drMáriás két kiemelkedően jelentős festményét.
Az egyik korai, újvidéki „csipkés” korszakának legikonikusabb alkotása, a Sakkozó (akril és borotvapenge faroston, mérete 42 x 68 cm, készült 1988-ban), valamint politikai tematikájú festményeinek egyik legismertebb korai darabja, a Nyomj rám egy lájkot! – Sztálin az Év Menedzsere (akril faroston, 90 x 130 cm, 2012).
A festményeket a gyűjtő, Slavic Károly közvetlenül a művésztől vásárolta, gyűjteményének legjelentősebb alkotásai közé tartoztak, amelyeket budapesti bemutatótermében tartott.
A Sakkozó ki volt állítva Újvidéken, Belgrádban, Szabadkán és Budapesten 1989 és 1991 között, míg a Nyomj rám egy lájkot! – Sztálin az Év Menedzsere a Műcsarnokban, a debreceni Modemben, a pécsi Zsolnay Negyed M21 Galériájában, a győri Rómer Flóris múzeumban és egyebütt a 2010-es évek második felében.
A gyűjtő a rendőrségen feljelentést tett, és azt reméli, hogy a festmények visszakerülnek hozzá.
Egyben arra kéri a műkereskedőket és galériákat, amennyiben valaki felajánlaná azokat értékesítésre, azonnal értesítsék a rendőrséget.
A lopásra ne nyomjunk lájkot! A művészetre viszont igen!
Minden megosztás segítség!