Szoba kilátással, tenger hullámzással, könyv jegyzeteléssel
Függöny mögül, a kényelmesen klimatizált szobából nézem, ahogy a déli órák hőségében hullámzik lágyan és lustán a tenger. A hőmérsékleti és napfény erősségi optimumokat elemezve és a zsigeri érzésekkel keverve, csupán a délelőtti és a késő délutáni órákat töltöm az Adriai-tenger hatalmas kék ölelésében. Közben horvát finomságok, meg pihenés, aztán helyet foglalok a szálloda hűvös bárjában. A háttérben szolid jazz, előttem pedig az otthonról hozott könyvek és füzetek. No, és asztalomon az elmaradhatatlan jegeskávé. Tejszínhab, fagyi, jég, koffein, ízek orgiája, és színek kavalkádja a sötét barnától egészen a hófehérig. Cukorszemek lágy ringatózása a sűrű csodában, szóval minden adott pár kellemes órához.
Meglepődve hallgattam legutóbb egy irodalmi podcastben, hogy a könyvek szerelmesei arról beszéltek, nincs idő újra olvasni a jó könyveket, mert újabb és újabb remekművek csábítják őket. Megértem, hiszen én magam is úgy vagyok vele, hogy a kívánságlistám szédítő tempóban bővül az elolvasni tervezett könyveket illetően, ám abban a gondolatban nem tudtam a podcast beszélgetőivel osztozni, hogy emiatt ne olvassak el többször is könyveket. Én igenis, boldogan és kíváncsian térek vissza egy-egy remek olvasmányhoz. Ennek élményeit hosszan tudnám ecsetelni, talán érdemes is lenne, azonban egy másik dologról szeretnék most itt írni.
Ha a fenti podcast irodalmi csevegői nem találnak időt a könyvek újabb és újabb, visszatérő tanulmányozására, akkor ez a különös hóbort, amiről most teszek említést, végképp out of the box lesz, ahogy a művelt angol turista mondaná, aki épp most tápászkodik fel a szomszéd asztalnál a puha bárszékből, hogy az osztrák feleségével együtt felvegyék azt a tipikusan szétfolyós, Urlaubs Fleming mozgást és életérzést, majd lecsoszogjanak a tengerpartra, papucs, matrac, krémek stb. Én maradok a bár hűvösében, és még ha a hőguta ellenére is bírom az olvasó további figyelmét, akkor folytatom a különös irodalmi hóbortom elmesélését.
Oda jutottam tehát az elmúlt években a könyvek iránti érdeklődésben és rajongásomban, nemcsak hogy négy-öt évente újra és újra olvasok néhány nagy kedvencet, hanem az utóbbi években elkezdtem szorgos jegyzetelővé is válni. A naplóírást most hagyjuk is. Csupán említés jelleggel: két naplót vezetek, az egyik gazdasági, a másik kulturális jellegű. Tehát, vissza a jegyzeteléshez!
Kialakult az a szokásom az utóbbi években, hogy néhány havonta, amikor találkozom egy számomra igazán lenyűgöző művel, akkor a remek mondatokat, rövid dialógusokat, vagy fejezeteket szó szerint kijegyzetelem egy füzetbe. Hogy miért? Foghatnám ezt a különös hóbortot a hőgutára, a jegeskávék túltolt koffein mennyiségére, vagy egyebekre, sőt, a válasszal talán még én magam sem vagyok tisztában, mindenesetre ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy kijegyzeteljek bizonyos részeket.
Úgy érzem, ezáltal mélyítem magamban nemcsak a mondanivaló üzenetét és mélységét, hanem rögzítem a közlés szépségét, és talán a hatás tartósságát is. Talán még tengerbe dobott palackposta jelleggel is bírnak ezek a füzetbe, hagyományos módon, tollal és kézzel írt jegyzetek. Ki tudja milyen karmával lebegnek majd az időben és a térben. Ki tudja milyen partokon kötnek majd ki ezek a füzetek…
Tolsztoj nagy klasszikusából, a Háború és békéből olyan 34 spirálfüzetnyi oldalt jegyzeteltem ki. Más könyvekből más mennyiséget. Néha csak egy-egy rövid mondat, néha hosszabb bekezdések, vagy remek párbeszédek.
Összefoglalva tehát: boldogan olvasok, töprengek és tűnődök, majd újra olvasok, néha újra-újra, máskor pedig még jegyzetelek is. Azt mondtam már, hogy emellett még naplózok is? Jól van, azt hiszem, ma már tényleg nem kérek több jegeskávét a pincértől. Különben is, röpülnek az órák itt az Adria partján.
Ehhez a nyaraláshoz Yves Saint Laurent életét hoztam magammal jegyzetelés céljából. A könyvet már elolvastam, és mivel nagyon jól van megírva, briliáns mondatokkal és bekezdésekkel, olyanokkal amiket mindenképp rögzíteni akarok. Meg akarom örökíteni e sajátos módon, így aztán most jön a jegyzetelős fázis.
Azt nem mondom, hogy nem néznek rám furán a horvát pincérek itt a bárban, ahogy órákat ülök a füzetemmel, a könyvvel, vízzel és kávéval, csak úgy csöndben és szorgosan jegyzetelek, mint valami középkori kolostoros novícius. Igen, furán néznek, de hát kit érdekel! Különben is, biztos láttak már különbet is.
Pláne akkor, amikor a nappali kényelmes Urlaubs Fleming-ek Midnight Monster-ré változnak. Naplemente után már másik arcát mutatja a bár. Más népek töltik meg, más hangulat, és más célok. Én maradok az a hóbortos nappali jegyzetelő, aki még a nyaralás alatt sem enged e különös szokásából. Aztán ha kimerültem, jöhet az utolsó korty kávé, és a tenger hullámai.
Írta: Séra András, a tűnődő Kolostor Őre
Séra András minden írása a Librariuson
