A Bikini együttes nem a fürdőruháról kapta a nevét

A Bikini zenekar neve sokak szerint a női fürdőruhára utal, de valójában egészen más történet húzódik mögötte.

Németh Alajos Lojzi, a zenekar alapítója a Duna televízió „Hogy volt?! – Nyári emlékek” című műsorában mesélte el az elnevezés hátterét.

Lojzi nagycsaládban nőtt fel, és a nyarakat jellemzően a börzsönyi nyaralójukban töltötték, ahol kedvenc időtöltése bátyjával a hangszerboltba járás és a zenei karrierről álmodozás volt.

Lojzi zenei jövője hamar valósággá vált: elvégezte a Zeneakadémia Bartók konzervatóriumának jazz tanszakát, 17 és fél évesen az Interbrass együttes tagja lett, majd a Mini basszusgitárosaként folytatta, és 1982-ben megalapította az Ős-Bikini zenekart.

A névválasztás történetéről elmondta, hogy Nagy Feróval olyan nevet kerestek, amely a Beatrice után „b” betűvel kezdődik, így találtak rá a Bikini névre, amely a Bikini-szigetre utal, ahol az amerikaiak atomkísérleteket végeztek.

Úgy gondolták, ha a patkány túléli az atomrobbantást, akkor a nevük is túléli az idő próbáját.

(A hirado.hu cikkét szemléztük)

A legfrissebb zenei hírek

Megosztás: