A Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozatában jelent meg Takács Tibor Ügynökök, informátorok, jelentések című kötete. A fülszöveg szerint a szerző, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója olyan érdekes kérdésekkel foglalkozik mint: „Hogyan és miért akartak beszervezni az ötvenes évek közepén egy kisvárosi zenetanárnőt? Mivel próbáltak rávenni az együttműködésre egy vidéki gyermekgyógyászt, és az illető miként igyekezett kibújni ez alól? Milyen szerepük volt az 1956 utáni megtorlásban az ügynököknek, informátoroknak, besúgóknak.” A Tavaszi Margón Müller Rolf, történész, az ÁBTL munkatársa beszélgetett a szerzővel.
Takács Tibor állambiztonsági iratokkal dolgozik mindennapi munkája során. Új könyvében emberi történetekről ír, és úgy gondolja, hogy egy történet többféleképpen is elmesélhető. Szerinte így írni és olvasni is izgalmasabb a kötetet. Nem szeretne arra az álláspontra helyezkedni, hogy megmondja valamiről a tutit – hangzott el a beszélgetés bevezetőjében az indíttatással kapcsolatban.
Rögtön egy érdekes pontra terelődött a beszélgetés, ez pedig az iratok nyilvánosságának a kérdése. A közbeszédben ugyanis sokszor elhangzik, hogy az ügynökakták nem nyilvánosak. Ennek cáfolata maga az a tény, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kezeli ezeket az iratokat, az akták nincsenek elzárva a nyilvánosság elől, azok kérelemre betekinthetőek. Ezért a szerző szerint fontos mindig tisztázni, hogy mit értünk ügynökakta és nyilvánosság fogalmán.
Takács Tibor nem tagadja, hogy vannak hiányosságok, hiszen az állambiztonság bürokratikus szervezetként működött, amely egy idő után selejtezte is az iratokat. 1989-ben komoly méreteket öltöttek az iratmegsemmisítések, tehát valójában a hiány indítja el az ilyesfajta közbeszédet, jellemző rá, hogy nem arra koncentrálunk, ami megvan, hanem arra, ami hiányzik, amiből már nem ismerhető meg a múlt.
Véleménye szerint a diskurzus moralizáló, egyszerűbb azt mondani, hogy nem lehet megismerni az aktákat vagy azt, hogy ezeket eltitkolják előlünk. A hiányközpontú diskurzusokat pedig rendkívül nehéz felülírni. Felkavarta a közbeszédet A besúgó című filmsorozat megjelenése is a beszélgetők szerint. Takács Tibor 2022-ben a Válasz Online-on elemezte részletesen a sorozatot a történelmi hűség szempontjából, érdemes beleolvasni itt.
Ugyanakkor megfigyelhető egyfajta apátia is a társadalomban a témával kapcsolatosan. Az emberek sokszor felteszik azt a kérdést is, hogy miért nem történt meg az ügynökkérdés rendezése a rendszerváltás során. A beszélgetésben erre is kitértek. Takács Tibor elmondta, hogy a magyar állambiztonság az 1956-os események után már nem volt szem előtt, a Belügyminisztériumban elrejtve működött. Más országokban jobban látható volt a nyilvánosság számára, nálunk pedig még a közbeszédből is kikerült ez a téma. A hatalomnak nem volt érdeke, hogy központi témává emelje, az ellenzék inkább a munkásőrökkel foglalkozott, leginkább ennek a testületnek a lefegyverzéséről esett szó. A szélesebb társadalom pedig egzisztenciális problémákkal volt elfoglalva.
Visszatérve az iratok nyilvánosságára, megtudhattuk, hogy csak 1997-ben váltak kutathatóvá az iratok, de azoknak is csak egy része. Azután 2005-ben robbant a téma a nyilvánosságban, és A besúgó sorozat népszerűsége is azt igazolta vissza, hogy a közvéleményt nagyon is érdekli ez a téma.
A beszélgetés kitért a kötet borítójára, ezen két férfialak látható, amint egy padon ülve beszélgetnek egymással. Müller Rolf felvetette, hogy az olvasónak rögtön eszébe juthat, hogy egy tartótisztet és egy hálózati személyt lát a borítón. A szerző elmondása szerint a komplett állambiztonsági hálózatban alapvetően emberi kommunikáció útján szerezték meg az információkat, ezt akarja kifejezni a borító. A kötet fontos fogalmakat tisztáz: ügynök-tartótiszt-rezidens-besúgó-tégla-vamzer, az olvasók képbe kerülhetnek ezekkel a kifejezésekkel.
Az ügynökök megnevezésének fontossága volt még a következő érdekes pontja a két történész beszélgetésének. Takács Tibor szerint ha a történet megköveteli, meg kell nevezni az ügynököket. Ő maga ezt teszi, ugyanis az egykor ügynökökként tevékenykedő személyek több mint húsz éve megnevezhetőek. Ha ezeket a neveket történetekbe ágyazva meséli el, az nem kifogásolható, ugyanakkor ügynöklistaként nem lehet ezeket a neveket nyilvánosságra hozni.
Könyvében különböző időszakokat dolgoz fel a magyar állambiztonság történetéből: 1954, az 1956 utáni megtorlás évei, az 1970-es és ’80-as évek, valamint a rendszer végnapjai mind terítékre kerülnek a könyvben. Nem szpojlerezve, csak néhány mondatos elmeséléséből is különösen megrázó volt annak a zongoratanárnőnek a története, aki a beszervezési kísérlete során tudta meg, hogy a vőlegénye ügynök, és ennek a ténynek a lelepleződése után mégis úgy döntött, hogy hozzámegy a férfihez.
Mindig sok vitát kiváltó kérdés az ügynökök kapcsán, hogy vajon volt-e valódi döntési lehetőségük. Erről mindketten úgy vélekedtek, hogy volt, bár azt is le kell szögezni, hogy a kutatásokból derült fény arra, hogy a túlélés érdekében hogyan lettek az egykori ’56-os felkelőkből is többen az állambiztonság szolgálatában álló személyek. Ezek teljesen érthető, emberi döntések, és éppen ezekből az aktákból világlik ki, hogy a rendszert emberek működtették.
A szerző aktívan próbálja megérteni az emberek múltbéli döntéseit, és nem ítéli el őket. Az emberi vonatkozásokat erősíti az is, hogy az államvédelem nem volt mindenható, erre külön kitértek a beszélgetésben. A rendszert működtető embereknek megvoltak a saját korlátaik, gyarló emberek voltak, akik nagyon sokat tudtak ártani, de mindenhatónak semmiképpen nem mondhatók.
Humoros elemként felmerült egy aktában az olvasható történet, amely szerint a könyvtárba betérő személy megfigyelését azért kellett hirtelen megszakítani, mert az őt követő állambiztonságiaknak nem volt olvasójegyük. Ezért a könyvtárba már nem tudtak bemenni a megfigyelt személy után.
Ezekről az emberi történetekről szól Takács Tibor kötete, mely segíthet átértékelni zsigeri elképzeléseinket a történelem egy különösen bonyolult és összetett időszakáról, amely a mai napig sok kérdést vet fel.
