Már az ismertetője alapján is annyira különlegesnek találtam Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai rendezők A boldogság ügynöke című dokumentumfilmjét, hogy premier előtti vetítésen néztem meg a Bhutánban, a himalájai királyságban játszódó alkotást. Jó eséllyel mindannyian elgondolkodtunk azon, mitől is boldog vagy lehet(ne) boldog az életünk. Bhutánban ezt fel is mérik, és a film középpontjában egy fiatalember, Amber Gurung áll, aki boldogságfelmérő kérdőíveket töltet ki honfitársaival.
A rendezőpárosnak nem ez az első közös munkája, 2017-ben mutatták be A monostor gyermekei című alkotásukat, mely szintén Bhutánban, a himalájai buddhista királyságban követi a kolostor szent ereklyéit őrző család életét.
Az SZFE-n, a Doc Nomads nemzetközi dokumentumfilm-rendező mesterképzésen tanultak, a képzés alatt is dolgoztak közösen. Mostani filmjük magyarországi bemutatójához jó előjel volt, hogy A boldogság ügynöke című filmet beválogatták az idei Sundance Fesztivál Programjába, és nem csak a válogatók, de a közönség is nagyon pozitívan fogadta, teltházas vetítések és kitörő taps kísérte az amerikai vetítéseket.
Az 1978-ban alapított fesztivál érdekessége, hogy elsősorban olyan független filmeket mutat be, amelyek kísérletezőek, innovatívak, és merész témákat feszegetnek. Nos, ennek a kritériumnak mindenben megfelel ez az alkotás, hiszen mind a helyszínét, mind pedig a témáját illetően kiemelkedik a hagyományos filmalkotások közül.
Nézzük először a helyszínt. Bhután egy sziklaállam a Himalája keleti részén, és számos egyedi kulturális és természeti vonzerővel rendelkezik. A körülbelül 750 ezer lakosú ország egyedülállóan hagyományos kulturális és vallási értékeivel, valamint a „bruttó nemzeti boldogság” elvével vált ismertté világszerte. Ez utóbbit ragadják meg az alkotók és a nézőt egy egészen eltérő kultúrába kalauzolják, ahol a technika vívmányai, a közösségi média térhódítása ugyanúgy a hétköznapok részét képezi, mint az utakon időnként emberi kíséret nélkül közlekedő szamarak.
A „bruttó nemzeti boldogság” (GNH) elve Bhután egyedülálló fejlesztési filozófiáját jelenti, amelyet az ország az egész társadalmi és gazdasági fejlődésének irányítására használ. Ez az elv az 1970-es években született, amikor Bhután uralkodója úgy vélte, hogy a hagyományos gazdasági mutatók, mint például a GDP, nem képesek teljes mértékben tükrözni az emberek hogylétét.
A GNH elve négy fő összetevőből áll. Az első a fenntartható és ökológiai fejlődés: Ez magában foglalja a természeti környezet megőrzését és fenntartható használatát, hogy azt a jövő generációk is élvezhessék. A második a szociális fejlődés. Ide tartozik az oktatás, az egészségügy, a kultúra és más szociális tényezők fejlesztése annak érdekében, hogy az emberek boldogsága és jóléte növekedjen. Nem maradhat ki a gazdasági fejlődés sem, ez magában foglalja az ország gazdasági tevékenységeinek fenntartható növekedését és a közösségi jólét növelését. Fontos a mentális fejlődés is, ez a mentális egészség, a boldogság és az egyéni fejlődés támogatására összpontosít, a meditáció, spirituális gyakorlatok és pszichológiai támogatás révén. A GNH elve alapján Bhután politikai döntéseket hoz, amelyek célja az emberek boldogságának és jólétének maximalizálása, figyelemmel az emberek életminőségére és boldogságára is. Ez az elv teszi Bhutánt egyedülállóvá a világban.
A bruttó nemzeti boldogság (GNH) mérésére többféle módszert használnak Bhutánban. A Nemzeti Boldogság Index meghatározása egy széles körű kérdőíves felmérésen alapul, amelyben az embereket különféle életminőségi és boldogságmutatók alapján kérdezik meg. Ezek a mutatók például az egészség, az oktatás, a környezetvédelem, a munka és a közösségi kapcsolatok. A főszereplő egy társával együtt autóval járja a királyságot és honfitársai körében érdeklődik, követve a kérdőíven szereplő kérdéseket. Eközben láthatjuk a különböző helyszíneken élő emberek mindennapjait és képet kapunk – nyilván a filmben szereplő emberek elmondása alapján – a távoli és ismeretlen országról.
A film rengeteg apró humorral átszőtt párbeszédet, jelenetet tartalmaz, az egésznek van egyfajta bája, amely a kezdetektől a vászonhoz köti a nézőt. Egy boldogságot, a nehéz körülmények között is a reményt kereső, tiszta szívű nép bontakozik ki a történésekből, amely a mi mindennapjaink közül kitekintve nagyon távolinak, és ugyanakkor nagyon emberinek is tűnik. Erre az emberi oldalra erősít rá a tény, hogy a kérdezőbiztos meglehetősen magányosnak érzi magát, társat szeretne és a saját boldogságát keresi a magánéletében. Ezt fejelik meg az alkotók azzal, hogy a boldogságügynök valójában nem is állampolgára a királyságnak, mert elveszítette azt. Az asszimilációs intézkedések utalnak arra, hogy itt is voltak sötétebb időszakai a történelemnek, és árnyalják a bhutáni boldogságról alkotott képet.
A film többéves munka eredménye, 2019-ben kezdték forgatni. A kérdezőbiztosokkal még az előző filmjük forgatásán találkoztak, az abban szereplő családhoz toppantak be a kérdezőbiztosok. Itt találkoztak először annak a helyzetnek az abszurditásával, hogy időnként szinte konkrét életútinterjúkat kell a számok nyelvére lefordítani. A sok-sok interjúból, alanyokból válogatniuk kellett az alkotóknak, nem maradhatott benne mindenki a filmben.
Ezzel kapcsolatban Zurbó Dorottya így nyilatkozott a 24.hu kérdésére:
„Mi azokat a történeteket és emberi sorsokat mutattuk meg a filmben, akiknél éreztünk egyfajta közlési vágyat is. Dechen, a transzgender táncosnő büszke volt a mamájával való kapcsolatára. Ő indította el a LGBTQ+ közösséget Bhutánban és elsőként vállalta fel nyíltan a transz identitását. Yangka, a kamaszlány vágyott rá, hogy valaki meghallgassa őt, hogy kiönthesse a lelkét. Amber fel akarta vállalni a nepáli identitását és megtörni a több évtizedes hallgatást arról, hogy élnek emberek Bhutánban állampolgárság nélkül. A boldogság-kérdőívezés során mindenkitől engedélyt kértünk, hogy rögzíthessük a beszélgetést, és arra is megkértük az interjúalanyokat, hogy állítsanak le minket, ha olyan témáról kérdezik őket az ügynökök, amit nem szeretnének a felvételen látni. Fontos volt számunkra, hogy csak azokkal az emberekkel dolgozzunk a filmben, akik szívesen vállalták a szereplést, és őszintén meg tudtak nyílni a kamera előtt.”
Az alkotók szándéka a bemutatott személyek minél mélyebb megismerése, ezért rengeteg időt töltöttek náluk. Talán ennek köszönhető, hogy a néző úgy érezheti, másfél órára ő is bhutánivá válik, és jó ösztönzőt ad ahhoz, hogy saját életünkről is elgondolkodjunk, ezért bátran tegyük fel magunknak a kérdést, hányason áll a mi boldogságindexünk a filmben elhangzó kérdések alapján.
A film május 2. óta látható a hazai mozikban, és a Sundance után rengeteg külföldi fesztiválra kapott meghívást.
