„Ha egy szerző a saját szövegét mondja el”
Márton László író, műfordító, drámaíró, esszéista, 1984 óta 25 kötete jelent meg. Életművéért és a Nibelung-ének fordításáért elnyerte az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. Március 26-án az Örkény Stúdióban felolvasó színház keretében ismerheti meg a közönség egyik legújabb drámáját, amely a Démosthenés avagy az athéni állam bukása címet viseli.
1994-ben jelent meg A nagyratörő című drámakötete, egy történelmi drámatrilógia, főhőse Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem. A 2021-ben megjelent Bátor Csikó című kötetében is található két történelmi dráma, az egyik a Démosthenés avagy az athéni állam bukása. Miért foglalkoztatja a történelem?
M. L.: Elbeszélő, azaz mesemondó vagyok, márpedig minden mesélő a múltból, annak ránk hagyományozott eseményeiből merít. Már Seherezádéról is azt olvassuk az Ezeregyéjszaka bevezetőjében, hogy rengeteg régi történetet ismert. Ezek felidézése révén keltette fel az őt megölni akaró király kíváncsiságát, és tolta napról napra későbbre a tervezett kivégzést. Benne élünk a jelenben, közelmúltunk szülöttei vagyunk, a múlt mélyebb rétegei pedig úgy helyezkednek el alattunk, mint a befagyott tó jege alatti ötven vagy száz méternyi víz. Nincs izgalmasabb írói feladat, mint megmutatni a nézőnek vagy az olvasónak, milyen mélységek fölött korcsolyázik.
Mennyi idő a korszak feltérképezése?
M. L.: A korszakot feltérképezni könnyű. Elolvassuk a rendelkezésünkre álló forrásmunkákat, és mérlegeljük a bennük rejlő drámai potenciált. Az én legfontosabb kútfőm Plutarkhosz életrajzgyűjteménye volt: Shakespeare is ezt használta ókori tárgyú drámáinak írásakor. Plutarkhosz nélkül nem írhatta volna meg sem a Coriolanust, sem a Julius Caesart. Egyszóval, a kútfőket – Plutarkhosz, Thuküdidész és a többiek munkáit – elolvasni nem sok idő. Annál tovább tart kitalálni a színmű végleges formáját, a jelenetek dinamikáját. Az athéni állam bukásának drámáját többszöri nekirugaszkodás után sikerült végleges formába öntenem. Az ezredforduló után létrejött egy teljes változat, amely meg is jelent a Színház folyóirat mellékleteként. Aztán másfél évtizeddel később, 2019-ben még egyszer átdolgoztam a drámát. Ez a végleges változat, ez jelent meg a kötetben, ez fog most is elhangzani.
És még valami. A megírás legérzékenyebb stádiumában sokat segített Forgách András. Nem sajnálta az időt és a fáradságot, végigelemezte velem az akkori változat összes jelenetét. Egy földrengésjelző műszer megbízhatóságával mutatta meg, melyik mozzanat miért nem működik. Ugyanakkor nem akarta átvenni a darab megírását, hagyta, hogy az én szerzői szemléletem érvényesüljön. Tanulság: nemcsak a forrásmunkákat érdemes tanulmányozni. Az sem árt, ha van egy színházhoz értő, erélyes, ugyanakkor empatikus barátunk.
Miért találta izgalmasnak Démosthenés történetét?
M. L.: Az ő korában az athéni demokrácia afféle helyreállított népuralom
volt, a Spárta elleni háború és a harminc zsarnok rémuralma után, egy terjeszkedő, agresszív nagyhatalom, a makedón királyság árnyékában. És, ahogy egy demokratikus rendszerváltáskor lenni szokott, a politikai akaratképzés vagy harácsolásba, vagy leszámolásba torkollott. Ezt olvastam az említett forrásmunkákban. De igazán érdekessé akkor vált a korszak, amikor kezembe akadtak Hérondasz mimusai, azaz szatirikus egyfelvonásai és más kevéssé ismert régi művek, amelyek bepillantást engednek a korszak városi életének hétköznapjaiba. Innen jött például az illatszerkereskedő és a csélcsap rabszolga kettőse.
Hogyan született meg az ötlet, hogy ne színészek olvassák fel a művet?
M. L.: A Démosthenés korai változatából egyszer már volt hagyományos felolvasószínház, az akkor még működő Bárka Színház színpadán, Csizmadia Tibor rendezésében. De hát ez régen történt, majdnem húsz éve. Arra gondoltam: legyen most valami más. Mindig is szerettem felolvasni saját szövegeimet. Meg persze a másokéit is. Tavaly márciusban a veszprémi Pannon Várszínházban felolvastam, azaz egy személyben előadtam az Antonio Caraffa császári tábornokról és az 1687-es eperjesi vésztörvényszékről szóló történelmi játékomat. Erre Vándorfi László, a társulat vezetője biztatott, és az est számomra is meglepő mértékben sikeres volt. Ezek után arra gondoltam, hogy szülővárosomban is megpróbálkozhatnék egy hasonló mutatvánnyal, ezúttal egy másik színpadi munkámat előadva. Hálás vagyok Mácsai Pálnak és Polgár Csabának, amiért megnyitották előttem az Örkény Színház ajtaját.
Mire számíthat március 26-án a közönség, mitől lesz különleges az este?
M. L.: Mindig érdekes, ha egy szerző a saját szövegét mondja el. Akármilyen előadói képességei vannak, biztosra vehetjük, hogy hiteles értelmezését adja a mondatainak, az észjárásának. Így van ez mind a versek, mind pedig prózai szövegek szerzői felolvasásakor. Drámát ritkán hallhatunk a szerző hangján, talán csak egy-egy kortárs magyar színmű olvasópróbáján. Amit én fogok csinálni március 26-án, az reményeim szerint több lesz olvasópróbánál, és nemcsak a beülő nézők miatt: szerzőként egymagam fogom életre kelteni hőseimet, az athéni utóvédharcok hol groteszk, hol tragikus szereplőit.
Készítette: Nagy Klaudia
