Ez év novemberében került a mozikba Tóth Barnabás Mesterjátszma című filmje, melynek forgatókönyvét Fonyódi Tiborral közösen jegyzik. A különböző mozgóképes oldalakon olvasható nézői vélemények alapján a 2023-a év legjobb magyar filmje készült el Stefan Zweig Sakknovella című művének 1956 Magyarországára történt interpretálásában. A film izgalmas, fordulatokkal teli pszichotriller, kiváló színészi alakításokkal. Látványvilága, eseményeinek váratlansága és a különleges miliő, egy börtöncella és az osztrák határ felé száguldó vonat mind-mind maradandóvá teszik az élményt. A rendező-forgatókönyvíróval, Tóth Barnabással beszélgettünk.
A Mesterjátszma eredetileg tévéfilmnek készült. Hogyan került mégis a mozikba?
Valóban, eredetileg televíziós kategóriában indult pályázaton ez a film, de ennek pontos okairól azért nem tudok bővebbet mondani, mert én később vonódtam be az alkotói folyamatba. Szurmay János producer és Fonyódi Tibor író kerestek meg az ötletükkel. Amikor már elkészült a film, és mind a nézőknek, mind nekünk nagyon tetszett, mivel még annál is látványosabbra sikerült, mint amilyennek eredetileg elképzeltük, kértük a Nemzeti Filmintézettől az átminősítését. Ez ugyan nem sikerült, de a mozikba végül eljutott a film.
Mi fogott meg leginkább Zweig Sakknovellájában, és egyáltalán ebben az egész történetben?
A legvégén az a bizonyos csavar, amit most azért nem mondanék el, hogy ne spojlerezzünk, hiszen megy még a mozikban a film. Amikor elolvastam a novellát, és hozzákapcsoltam a mi filmünk kerettörténetét, akkor értettem meg, hogy a sakknak milyen sok vetülete van. Filozófiai, pszichológiai, tudományos, de még geometriai is. Ez nagyon megtetszett, és leginkább a pszichológiai látomások, amit Zweig is nagyon jól leír a könyvében, hogy amikor már az elme megborul, a személyiség szinte kettéhasad, azért, hogy a főszereplőnk le tudjon maga ellen játszani egy sakkjátszmát. Ez rengeteg lehetőséget kínált, mert akármilyen elborult elképzelés, van benne logika, a képi ábrázolása pedig igazi kihívás! Egy cellában egy sakktáblával, illetve egy vonat utasaival megbolondítva mutatjuk be a történetet.
Fonyódi Tiborral ketten készítették el a végleges forgatókönyvet?
Igen, először ő megírta a treatmentet, a filmnovellát, úgy tizenöt-húsz oldalban. Erről beszéltünk utána, néhány dolgot módosítottunk benne, például az eredetileg tervezett baráti párból szerelmespár lett, a két fiatal, Márta és István, és ekkor találtuk ki, hogy ’B’ ügyvéd helyett pap lesz, ebben is eltértünk az alapműtől. Mivel Tibor nagyon könnyen és gyorsan ír, innen megírta a maga első változatát. Ezzel tudtam már én dolgozni a továbbiakban, és rájöttem, hogy nincs meg még teljesen a műfaja. Elkezdtem tapogatózni, ötletelni, ekkor már hármasban dolgoztunk az operatőrrel, Másik Szőke Andrással, és a feleségemmel, Lisztes Lindával. Újraépítettük a történetet, hogy krimi-szerű legyen, fordulatosabb, thrilleresebb dolgot képzeltünk el, ami tele van akcióval és végig izgalmas a nézőknek. Patikamérleg-szerű volt, ahogy ki kellett találni, hogy ne lőjünk le semmit túl korán, de meglegyenek azok a fordulatok, amik fenntartják a figyelmet. Hárman állítottuk össze a jelenetek sorrendjét, amellyel eléggé megvariáltuk Tibor verzióját. Ekkor újra nekiültem Tibor anyagának, és ami megmaradt, azt átöntöttem, ami pedig hiányzott, azt kiegészítettem. Így készült el a második verzió, amit onnan már csak finomítgatni, alakítgatni kellett.
Az ’56-os kerettörténetet készen kaptad Tibortól?
Igen, azt ő találta ki, hogy a történet nem hajón játszódik, mint az eredeti Zweig műben, hanem vonaton, az időpontja nem 1943, hanem 1956, és a szereplők nem a nácik, hanem a kommunisták elől menekülnek. A mi történelmünkre teljesen adaptálható elképzelések voltak ezek. Amikor eldöntöttük, hogy a pap figuráját választjuk ’B’ számára, akkor elkezdtem kutakodni az üldözött papjaink, egyházi személyeink történetében. Brenner János és főleg Mindszenty József életét vizsgáltam, aki a nyilasok börtönében is ült, és akivel olyan szörnyűségek történtek meg, minthogy leverték a veséjét. Valóban kincsekért kínozták, ez olvasható az emlékirataiban. Ezt követte a híressé vált kommunista üldöztetése. Így teljesen elképzelhető egy ilyen verzió is, mint amit mi mutatunk meg a vásznon.
Nagyon korhűek a díszletek, jelmezek, berendezések, a látvány is azonnal visszarepít minket az ’50-es évek Magyarországára. Ez kinek a munkáját dicséri?
Nagyszerű csapatom volt, akik ezen dolgoztak. Hujber Balázs volt a látványtervező, az ő munkásságát a Kontroll óta követem. Szerettem volna dolgozni vele, mert nagyon tetszik mindaz, ami kikerül a kezei közül. Igényesek, filmszerűek a munkái. Megnyugvást jelentett, amikor megtudtam, hogy vállalja a feladatot és még kihívást is lát benne, mert tudtam, hogy a kor megidézésével is rendben leszünk, ugyanakkor trendi is lesz az egész. Sok helyszínünk nem volt ebben a filmben, néhány külső és ezen kívül egy cella és egy vonatkocsi-rendszer. De nekünk ennek a tetejét, oldalát is tudnunk kellett venni a kamerával, a falakat ezért időnként lebontottuk, hogy szabadabban tudjunk mozogni a felvételeknél. Ez tett lehetővé olyan pszichedelikus szögeket is, amelyek megmutatása lehetetlen lenne egy kötött pályán mozgó vonat esetében. A méretekkel csaltunk is egy kicsit, a folyosó szélesebb, a WC is tágasabb, mint egy korabeli MÁV szerelvénynél.
A külső jelenetek hol forogtak?
A MÁV-telepen, a Keleti pályaudvar mellett. Egy kapun járnak be ide az ottlakók, és ezen belül macskaköves utcák vannak. Csak nagyon kevés utómunkára volt szükség a falakon, és ez a miliő teljesen a filmben megjelenített korszakot idézi. Az ÁVH-s jeleneteket pedig az Andrássy úton forgattuk, ez is a MÁV-hoz kötődik, az ő székházuk volt valamikor, a hírhedt Andrássy út 60. közelében található. Pincerendszer, belső udvar, a nyomasztó folyosó, minden rendelkezésre állt.
A színészekkel kapcsolatban volt-e konkrét elképzelésed illetve tartottál-e castingot?
A kisebb szerepeknél volt, hogy szerettem volna újra dolgozni valakikkel. Nagyon élveztem a Göttinger Pállal való munkát vagy Valiszka László szerepeltetését, illetve Székely B. Miklós is felbukkan pár mondat erejéig, ő is egy régi vágyam megvalósulása volt. A nagyobb szerepekre válogattam a színészeket, és ebben ismét Ascher Irma kiváló casting director volt segítségemre, akivel az Akik maradtak című filmem kapcsán már dolgoztam. Vele közösen döntöttünk a végleges szereposztásról. Minden szerepre volt egy ötös vagy tízes listánk színészekkel, és amikor felmerült, hogy a pap ne idős, hanem ereje teljében lévő ember legyen, akkor már gondoltam ugyan Hajduk Károlyra, de szerettem volna látni, hogyan is áll rajta az a szemüveg, hogyan játssza a személyiség sötét illetve jó oldalát, és persze egy kör casting után azonnal meggyőzött.
Mácsai Pált is te hívtad erre a szerepre? Ritkán látjuk őt mozifilmen, pedig kiválóan alakítja Czentovicsot.
Megnyugtatott, hogy teljesen természetes, hogy jár castingra. Ez már egy jó kiindulási alap, hogy fogunk tudni együtt dolgozni, mert van azért egy szűk rétege a színészeknek, akik nem járnak válogatásokra. Ettől a hozzáállástól pedig a későbbi közös munka is nehezebb lehet.
A Covid járvány ideje alatt készült a film. Milyen nehézségeket jelentett ez nektek?
Szörnyű volt, minden reggel kötelezően az összes stábtagot tesztelték, és ez egy száz feletti létszámot jelentett. Ha valamelyik szöveges színész kiesett volna két hétre, akkor az egész forgatás összeomlik. Huszonöt napunk volt, és mindenből kicsúsztunk volna, ha ez megtörténik. Lelkileg nyomasztott minket, hogy a maszk miatt, amit a színészeken kívül mindenki viselt, állandóan csak szemeket láttunk, de egész arcokat nem. Így nem tudtuk leolvasni az arcokról, hogy pontosan mit érez a másik, olyan is volt, hogy amikor egy alkalommal öten-hatan közösen néztük a film egyik képét és elemeztük, nem lehetett eldönteni, hogy éppen ki beszél. Van egy lassú, alattomos és lélekölő ereje ennek a maszknak, és ez alól a hatás alól nem tudtunk kibújni.
A börtöncellát felülről mutató képek rendkívül érzékletesek, illetve az is, amikor Hajduk Károly ezt a bizonyos személyiség-meghasadást játssza, önmagával sakkozva. Nagy szükség volt itt a rendezői instrukcióidra vagy ő ösztönösen érezte, hogy milyen színészi eszközökkel tudja ezt jól érzékeltetni?
Vele azért is nagyon jó dolgozni, mert ha az elején, még a forgatás előtt két-három héttel végigbeszéljük a dolgokat, amit mindketten igénylünk egyébként, és mindketten elfogadjuk az itt elhangzó dolgokat, akkor őt a helyszínen már nem kell instruálni. Pontosan értette és tudta, hogy mit kell megmutatnia ebből az állapotból. Fantasztikus memóriája van, a sakklépésekből is látszik, hogy neki meg kellett tanulnia három-négy sakkpartit úgy, hogy bizonyos játszmákat mind a két szemszögből tudnia kellett. Tizenöt-húsz lépéssort tudott fejből, a kamera előtti mozgását sosem javítottuk vagy módosítottuk. Én már alig várom, hogy újra dolgozhassam vele.
Megközelítőleg hány ember dolgozott ezen a filmen az utómunkával együtt?
Körülbelül ötszáz, ebből mintegy száz statiszta, az utómunka jelentős volt, a trükköket egy húsz fős stáb csinálta. Körülbelül húsz emberrel konzultáltam a forgatókönyvről, akik vagy elolvasták vagy megnézték a film első változatát. Sokan voltunk, sok mindenki közös munkájának eredménye került végül a vászonra.
Milyen filmötleteid vannak, amik megvalósításra várnak?
Kettőt is fejlesztek, az egyik egy Londonban élő fiatal magyar családról szól, akik a kint maradás illetve a hazajövetel között dilemmáznak, ennek már kész is a forgatókönyve. A másik Hofi Gézáról szól, Horváth Áron és Petrik András készített négy verziót a forgatókönyvből. Ez a szakasz lezárult, előkészítésre szeretnénk pályázni ennek kapcsán. Mécs Mónika producerrel közös ez a tervünk. A film Hofi életéből tíz évre koncentrál, a hetvenes évekre, amikor a Mikroszkóp Színpadon Komlós János maga mellé vette és együtt kitalálták ezt a proli figurát, aki a Hofi lett végül. Nem vígjáték, de rengeteget lehet rajta nevetni. Várom, hogy nekikezdhessek a megvalósításnak.
A még hátralévő vetítések idén: 2023. december 30., 16.15 Kino Café Mozi és 20.00 Uránia
