28 fotó, amelyek számomra az elveszített gyerekkor helyszíneit jelentik

Szeptemberi nyár – Vác, visszatérés

Minden, ami fontos ez ügyben megírtam már itt a Librarius oldalán, nem igen tudnék hozzátenni semmit, mindössze a képek miatt jelentkezem újra. Este és reggel, Duna-part, hajók, emberek, utcák. Így megy ez.

Az írással kacérkodóknak javasolják a hozzáértők, hogy csak akkor csapjanak a klaviatúrába, ha ellenállhatatlan vágyat éreznek erre. Nyilván a grafománok ezt nem is értik, hiszen nekik olyan az írás, mint a levegővétel.

Na, de mi van a fotománokkal? Tényleg, van ilyen szó? Amúgy én is egy vagyok közülük, kamera nélkül nem igazán mozdulok, ugyanis rögtön elvonási tüneteim lennének. Már az ablakomból sem nézek ki gép nélkül, mert bizonyosan elszalasztanék egy megismételhetetlen együtt állást. (Nyilván sokan mások is gyakorolják ezt telefonnal a kezükben, de mentségemre mondva, az én felszerelésem hét kilós.)

Az itt látható fotók egy szeptemberi hétvégén készültek, és most jelennek meg először.

Vác örök.

kép és szöveg:
Kovács Bodor Sándor