Látom a lefejezett izraeli csecsemőket, látom a lerombolt Gázát a betontömbök alatt szétmálló testekkel, és látom az ukrán és orosz katonák szétrobbantott darabjait, és látom anyámat a haláltáborban a barakk mellett állni egy szál csíkos pendelyben, amint száraz kenyérért könyörög – „Nem tudsz egy falatot adni? Te dúskálsz!” –, és látom a kis beteg Lulut a szibériai Kolimán, aki harminc év múlva, már két gyerek anyjaként hal meg fehérvérűségben, és látom a tutszikat, akiket hutu szomszédjaik lemészárolnak, és a hutukat is látom, akiket a tutszik kivégeztek, és látom a kambodzsai halál-múzeumban felhalmozott koponyákat, és hallom a kétmillió áldozat hangját, ami miatt elmenekültem Phnom Penhből, és látom a háromszáz gyereklányt, akit ismeretlen fegyveresek elraboltak a nigériai iskolából, és még felsorolhatatlan borzalmakat látok, látunk, hiszen a világtörténelem vértengere itt kezdődik a kertem alatt…
Hogyan tovább, emberiség? Mi történjen, ha így folytatódik a történeted? Csak egy válaszom lehet: Dobják le!
Őrült beszéd? Az. De van benne rendszer.
Nem tudják megoldani diplomáciával, egyedi akciókkal a háborús konfliktusokat, nem tudják ártalmatlanítani az elképesztő egyenlőtlenségek ketyegő bombáit meg a többi időzített társadalmi, történelmi robbanó szerkezetet? Nem tudnak hatékonyan cselekedni azok, akik éppen azért kapnak milliókat itthon is, máshol is, mint vezetők, hogy ezeket a problémákat megoldják? Helyette embereken, nemzeteken átgázolva csak a választási győzelemre pedáloznak?
Akkor dobják le!
Meg lehetett volna persze előzni.
Mint köztudott, Európa egy gyilkos sz.rfészek volt évszázadokon, évezredeken át, ahol vallási, hatalmi, rablási vagy más okokból ölték egymást az emberek, és természetesen, ahogy ilyenkor szokás, megerőszakolták a nőket, lefejezték a csecsemőket. No, de lám csak, az utolsó nagy világégés olyan védőoltást adott Nyugat-Európának, hogy ha nem b.sztatnák a tömegeket az emberek legalantasabb ösztöneire választást építő jobboldali vezetők, és Afrika meg Ázsia anyagi, politikai, szellemi nyomorára megfelelő választ adtak volna a kizsákmányoláson kívül, akkor az elmúlt békés, közel nyolcvan évet folytatni lehetne.
Úgyhogy nincs más javaslatom, mint az, hogy dobják le!
Elpusztul egy-kétmilliárd ember velem együtt és a föld egy része? Igen. De utána, amint az szokás, megint kitisztulhat az ég, kinyílhat egy ajtó a jövőre, világítani kezdhet egy túlélési lehetőség, mert aki túlél, az megrémül. Megrémül saját magától, mint az Írás szerint Ninivében vagy az özönvíz után történt – egy ideig.
*
Úgy néz ki, az emberiség nem képes túlélni önmagát. Képtelen tanulni. A növényi és állati világ alkalmazkodni tud a változó körülményekhez, azaz tud tanulni, hacsak az ember, a saját beteges és fékezhetetlen uralmát szolgálva nem teszi a természet torkára a kést. Az ember nem képes tanulni. Nem nézi, nem látja, mert nem éri fel ésszel sem a tegnapot, sem a holnapot. Úgyhogy fenntartom aktuális javaslatomat, ha másnak nincs jobb ötlete: dobják le!
