+ Színház

ifj. Vidnyánszky Attila alakítja Amadeus Mozartot Hegedűs D. Géza rendezésében

ifj. Vidnyánszky Attila

ifj. Vidnyánszky Attila: Nekem a művészemberről, mint két kolléga harcáról szól a darab. Arról, hogy alapvetően ma mit jelent művésznek lenni

Ötvös András és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével mutatják be az Amadeus című darabot a Pesti Színházban; az előadás szombattól látható, Hegedűs D. Géza rendezésében.

A darab főbb szerepeiben Szilágyi Csenge és Wunderlich József is színpadra lép – írta a Vígszínház.

Peter Shaffer 1979-ben írta meg a történelmi tényeket is felhasználó, de alapvetően fikcióra épülő drámáját, amely szellemesen beszél tehetségről, sikerről, a zsenikben is ott rejlő tökéletlenségekről.

Shaffer írói erénye a jól felépített cselekmény, a gondosan megszerkesztett drámai konfliktus, és az ebben kibontakozó jellemek megrajzolása.

A darabot először Londonban a Nemzeti Színházban, majd egy évvel később a Broadwayn is bemutatták, megkapta a Tony-díjat, az Evening Standard drámadíját és a londoni színikritikusok díját is.

A dráma alapján készült, 1984-es, Milos Forman rendezte filmet nyolc Oscar-díjjal jutalmazták.

A történet szerint Antonio Salieri II. József császár udvarának ünnepelt komponistája, kiváló muzsikus, aki megszállottan hisz abban, hogy ő Isten kegyeltje, fenséges dallamaiból a Teremtő hangja szól. Egészen addig, míg meg nem jelenik Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart, az öntelt, fiatal zseni, aki mellett ő csak ügyes mesterembernek érezheti magát, ráadásul Isten még azzal is bünteti, hogy a városban ő az egyetlen, aki ezt a páratlan tehetséget igazán értékelni tudja.

A darabban Mozartot ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, aki elmondta: a darab konfliktusa örök: Mozart a munka, a magánélet, a hatalom klasszikus Bermuda-háromszöge fölött lebeg.

“Nekem inkább a művészemberről, mint két kolléga harcáról szól a darab. Arról, hogy alapvetően ma mit jelent művésznek, színésznek lenni” – emelte ki.

A Salierit alakító Ötvös András szerint az Amadeus egyszerre mély, archetipikus történet és egy izgalmas kettősügynök-sztori.

A szereplők rokokó korszakot idéző jelmezeit Pintér Anina tervezte. Az előadás látványvilágáért és díszletéért Pater Sparrow felel, a koreográfus Bodor Johanna.

A legfrissebb színházi hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top