A Trend Kiadó a száz éve született József Attila-díjas költő előtt tiszteleg válogatáskötetével, hogy Kormos István félig-meddig feledésbe merült tájai, lényei, tárgyai, szavai, rejtelmes holdudvarú földrajzi nevei hazatérjenek bennünk, olvasókban. A Piros delfinek című kötetben az 53 évesen elhunyt alkotó 53 verse kapott helyet.
„Kormos kedélye állandóan kavarta-hullámoztatta egész zűrös, fájdalmas, édes életét. Nem kellett erőlködnie, hogy egymástól térben-időben távoli képeket, képzeteket rendeljen egymás mellé. Hihetetlen könnyen társult benne minden az elemi költészet evidenciájával ható metaforákká, tündöklő ábrákká. Mondjuk csak nyugodtan: orpheusi költő volt, minden engedelmesen fordította feléje költészetté válni kész arcát: tájak, lények, tárgyak, szavak, rejtelmes holdudvarú földrajzi nevek, könnyen mozduló képzelete lakói” – írta Lator László Kormos Istvánról.
Olvass bele itt
100 éve, 1923. október 28-án, Mosonszentmiklóson született Kormos István kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, dramaturg, kiadói szerkesztő.
Saját bevallása szerint húszévesen kezdett verseket írni, amelyeket rövid időn belül publikált is. Első megjelent kötete, Az égig érő fa (1946) a mai napig elérhető a Móra Kiadó kínálatában, miként Vackorról, a piszén-pisze kölyökmackóról szóló, közkedvelt verses meséi is. A muzsikás kismalac, A Pincérfrakk utcai cicák és A hetvenkedő sün című írásaiból pedig rajzfilm is készült.
1950-től haláláig az Ifjúsági, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt. Nevéhez fűződik a Kozmosz-sorozat, melyben számos ifjú tehetségnek adott lehetőséget a bemutatkozásra.
Kormos István elkötelezetten támogatta a fiatal tehetségeket, bátorította kortársait az alkotásra.
Kortársai kiemelték, milyen eredeti humorú, életszerető ember volt, akinek öröm volt a társaságában lenni.
Elkötelezetten és szívből dolgozott, még úgy is, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is elhallgatott az 1950-es években. Húsz éven keresztül csak gyerekversei és műfordításai jelentek meg.
Saját bevallása szerint önvédelemből kezdett gyerekeknek írni, hogy ne mondhassák róla, hogy nem ír, illetve ebben az időben kislánya, Anna is inspirálta.
1971-ben publikálta újabb kötetet Szegény Yorick címmel, majd négy évvel később utolsó versgyűjteményét, az N. N. bolyongásait. Költészetét a szegénységgel való érzelmi azonosulás és sajátos, népi szürrealista hang jellemzi.
