A világszerte ismert Astrid Lindgren mesehősei közül a legtöbbeknek Harisnyás Pippi ugrik be, pedig a 20. századi svéd író több halhatatlan gyerekfigurával ajándékozta meg a világirodalmat, köztük a rosszcsontság idén 60. születésnapját ünneplő mintapéldájával: Juharfalvi Emillel.
Harisnyás Pipi világszintű népszerűsége nagy részben annak köszönhető, hogy ebben az időben még újdonságnak számítottak a sztereotípiáktól eltérő, önálló, szokatlanul csintalan lánykarakterek. Astrid Lindgren azonban mélyen hitt bennük és abban, hogy a gyerekeknek igenis joguk van a gyerekkoruk megéléséhez, így Pippi után, aki ma már jócskán túl van a hetvenen, megteremtette Juharfalvi Emilt.
A könyvsorozat történetének kezdetén Emil ötéves és a szüleivel Macskaháj tanyán él nem messze Svédország egy apró vidéki városkájától, Juharfalvától. Emil hétköznapjaiban nem történik semmi különös, leszámítva, hogy a kisfiú minden problémát szokatlan kreativitással old meg. Amikor a húga messzire szeretne látni, felteszi őt a tanyájuk zászlórúdjára, a levesnél pedig nem vesződik a tányérral, rögtön a levesestálból akarja enni, ami persze a fejére szorul, ezzel rengeteg fejtörést okozva szüleinek, akik szeretnék gyermekük fejét és a levesestálat is megmenteni.
Emil csínytevései után rendszeresen ugyanazt a büntetést kapja: bezárják, hogy apró figurákat faragjon, míg átgondolja rosszaságát és jó útra tér. Bár Astrid Lindgren nem mutatja be a túlzottan élénk kislegény összes bajkeverését, a fejezetről fejezetre jelentősen növekvő számú fafigurák azt mutatják, hogy nem könnyű Emil szüleinek lenni. Fontos megjegyezni, hogy Emil nem szándékosan okoz folyamatos fejfájást a családjának, a tanyájukon dolgozóknak, sőt a közeli kisváros lakóinak. Ő az a kisgyerek, aki szabadon, félelem és korlátok nélkül fedezi fel a világot.
Az égetnivalóan rossz, mégis imádnivaló s a felnőtteknek folyamatosan görbe tükröt tartó gyerekfigurák visszatérő motívumok az örökzölddé váló történetekben, gondoljunk csak Pinokkióra vagy a Kis Nicolasra. Bár Juharfalvi Emil történetei egyes olvasók szerint régiesek, túlzóak és semmiképp nem valóak 6–8 éveseknek, mi úgy gondoljuk, a humort értő gyerekek és felnőttek számára kacagásban gazdag perceket szerezhet a sapkájához és mókás tájszólásához egyaránt szigorúan ragaszkodó Emil, akit Tótfalusi István fordító mutatott be először a magyar olvasóknak.
A szerző emlékoldalának szerkesztői röviden így foglalják össze az Emil-jelenséget:
„A csínytevés jó. A gyerekek, akiket hagytak gyereknek lenni, teszik jobb hellyé a világot.”
Juharfalvi Emil regénybeli karakterét nem egy kisgyerekről mintázta a szerző, számos alak inspirálta őt, többek között saját apja, Samuel August és testvére, Gunar. Apjának remek memóriája és kiváló történetmesélő tehetsége volt, Lindgren több története az apjától hallott valós elbeszélésekből származik.
Astrid Lindgren, ahogy Harisnyás Pippi történetét a lányának, úgy Juharfalvi Emilét az unokájának kezdte el mesélni. A könyv illusztrációjában megjelenő Emilt egy másik könyvben pillantotta meg, ezután kérte fel Björn Berget a történet megrajzolására, aki meghallgatva az első fejezetet, mosolyogva jegyezte meg a feleségének, hogy akár az ő fiukról is írhatták volna.
Svédországban egész évben kulturális programokkal ünneplik Juharfalvi Emil kerek születésnapját, zenei, színházi előadásokkal, kiállításokkal, szeptemberben a Göteborgi Könyvvásár tematikus programjaival, decemberben pedig egy animációs film bemutatójával a svéd televízióban.
