+ Irodalom

Váratlanul elhunyt Reményi József Tamás

Reményi József Tamás

Reményi József Tamás Debrecenben született 1949-ben. Az ELTE BTK magyar-orosz szakán tanult. 74 éves volt.

Fotó: Kis Norbert

Hetvennégy éves korában Reményi József Tamás a legendás Mozgó Világ főszerkesztője valamint a Sziveri János Társaság egykori elnöke november 10-én szentendrei otthonában váratlanul elhunyt.

Reményi József Tamás Debrecenben született 1949-ben. Az ELTE BTK magyar-orosz szakán tanult. 1974–1979 között a Kritika című folyóirat munkatársa és rovatvezetője, majd 1979–1983 között a Mozgó Világ rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese és megbízott főszerkesztője volt. Később a Filmvilág olvasószerkesztőjeként dolgozott. 1989-től 1990-ig a Magyar Naplót szerkesztette. 1997-től 2021-ig a Sziveri János Társaság elnökeként tevékenykedett. Szerkesztőként több könyvkiadónál (Holnap, Palatimus, Kossuth) dolgozott.

A szerkesztői feladok mellett kritikákat, tanulmányokat és paródiákat írt.

Művei:

Írtok ti így? Paródiák ötven íróról és egy évtizedről (Tarján Tamással, 1980)
Mindent hét lapra (Tarján Tamással, irodalmi paródiák, 1981)
Babérköszörű (Tarján Tamással, irodalmi paródiák, 1987)
Ciróka-maróka (Tarján Tamással, 1995)
Magyar irodalom 1945-1995. Műelemzések (Tarján Tamással, 1996)
Sírfirkák (Banga Ferenccel és Tarján Tamással, 1997)
Susztermatt (Tarján Tamással, irodalmi paródiák, 1998)
Sinistrától Ibusárig. Irodalmi kalauz (kritikák, tanulmányok, 1998)
Barbár imák költője: Sziveri János (szerk., 2000)
A véradó. Hajnóczy Péter emlékezete (szerk., 2003)
Zsurnál (esszék, kritikák, 2007)
Szénszünet (Banga Ferenccel és Tarján Tamással, irodalmi paródiák, 2009)
Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája; (szerk. Géczi János és Reményi József Tamás; 2011)
Sziveri János művei (szerk., 2011)
Mindent hét lapra. Irodalmi paródiák (Tarján Tamással, 2013)
Magyarok a Föld körül. Felfedezők, utazók, tudós kalandozók; fel. (szerk. 2014)
Fontosabb díjai: Soros-ösztöndíj (1988, 1999), Szép Magyar Könyv oklevél (1997), Pro Literatura-díj (1998), József Attila-díj (2002), Komlós Aladár-díj (2019).
Reményi József Tamás temetéséről a család később intézkedik.

A közleményt közreadja a Sziveri János Társaság nevében, Fenyvesi Ottó elnök
2023. november 10.

A legfrissebb irodalmi hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top