Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy Hajnal Gabriella, szeretett művészünk, életének 96 évében, 2023. október 27-én elhunyt Emléke örökre szívünkben és csodálatos munkásságában tovább él! Nyugodj békében – írja a The Space Budapest Galéria Facebook-oldalán.
Hajnal Gabriella Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész, iparművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja 1928 május 1-én született.
Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő tanszakán (1951-1957) folytatott, ahol Bencze László, Hincz Gyula, Pap Gyula voltak a mesterei. Diplomájának megszerzése után az iparművészet felé fordult, falikárpitokat tervez 1958 óta. A gobelinek iránti rokonszenvében nagy szerepet játszott a párizsi Cluny Múzeumban tett látogatása, ahol a gótikus stílusú gobelinek nagy hatást tettek rá, kivált a Hölgy egyszarvúval című kárpitsorozat. Korai kárpitjai vidám, optimista hangulatúak és narratív jellegűek, a motívumok részletező kidolgozása jellemzi, ugyanekkor már erőteljesen mutatkozik kiváló kompozícióteremtő képessége.
Az 1960-as években az egyén és a közösség témát dolgozta fel a maga eszközeivel, mitológiai témákat, ótestamentumi történeteket, középkori szentek életéből vett jeleneteket ábrázolt (Ikarosz, 1975; Jónás, 1966; Szent Ferenc, 1968; Szent Balázs, 1970), művei másik csoportját a civilizációkhoz, a művészettörténethez és a költészethez kapcsolódó élményeinek képi megjelenítései alkotják. (Bizánc, 1970; Székesegyház alaprajza, 1972; Piero della Francesca emlékére, 1971; József Attila emlékére, 1972; Labirintus, 1975).
Az 1970-es évek felé közeledve összefogott, drámai hatású kompozíciókkal és egy visszafogottabb színvilággal jelentkezett (Kések, 1968;[10] Vakok, 1970;[11] Bukott angyal, 1971.[11]). Az 1970-es évek végén és az 1980-as években jelentkezett vörös és kék korszakával, mely vörös és kék színek együttesére épül, s a karton fekete-fehér szövésére, mely természetes dekorativitást kölcsönöz munkáinak (Fa, 1975;[12] Kilátás Délre, 1977; Serietapisserie I-IV. 1973-76; Delta, 1979; Memento Mori, 1979; Folyamszabályozás I-VI. 1981;[13]).
Vörös-kék korszakában mély benyomást tett rá a kalligráfia, s a kalligráfiának az a tulajdonsága, hogy a rendelkezésre álló teljes teret betölti, talán éppen ennek a hatásnak tudható be, hogy a teljes rendelkezésre álló szövési felületet kitölti (Text-ile I-IV. 1980). Egyre többet foglalkozott a kárpitszövés anyagának és színeinek lehetőségeivel, a Kilátás Délre vörös-kék színei előtt megalkotta a Kilátás Északra (1976) címűt sötétzöld-világoszöld színekkel, a vörös-kék Text-ile után megszőtte a Lelet (1981-83) című kalligrafikus alkotást a zöld és sárga együttes színeivel.
Az 1978-as Szem című alkotása mintegy hadat üzent a szövőszék biztosította hagyományos téglalap formának. Az 1980-as évek közepétől a technika, technológia, a motívumok kezelésének készség szinten való alkalmazása vezetett összegző jellegű rendszerkísérleteihez. (Rendszer, 1983; New York, 1986), mindezek betetőzése 2001-es Fejraport című kárpitja, amely kísérlet a végtelen számú karakteres fejtípus felsorakoztatására, melyek közt hasonlók, sőt egyformák is vannak, ez utóbbiak mintegy ritmust adnak a kárpitnak.
Férje: Kass János (1927-2010) grafikusművész, szobrász, bélyegtervező volt. Lánya: Kass Eszter textilművész.
(Forrás: wikipédia)
